A dél-lengyelországi nagyváros királyi várában, a Wawełben álló székesegyház több egykori uralkodó végső nyughelye. Ott található Anjou-házi Hedvig síremléke is, rajta a királynő fekvő alakjával. A királynő, akit a lengyelek Jadwiga néven ismernek és tisztelnek, rövidre szabott életében számos tettel érdemelte ki népei szeretetét és a katolikus egyház elismerését.

Hedviget (1374–99), I. (Nagy) Lajos király leányát apja 1382-ben bekövetkezett halála után két évvel koronázták lengyel uralkodóvá (nővéréé, Máriáé lett Nagy Lajos magyar trónja). A nemesség nyomására 1386-ban férjhez ment Jogaila litván nagyfejedelemhez, akit a történelem már Władysław II. Jagiełło (II. [Jagelló] Ulászló) néven jegyez. A frigy előfeltétele a vőlegény megkeresztelkedése volt, amit követően a litvánok is felvették a keresztséget.
A királynő, akit a lengyelek Jadwiga néven ismernek és tisztelnek, rövidre szabott életében számos tettel érdemelte ki népei szeretetét és a katolikus egyház elismerését. Prágában kollégiumot alapított litván teológusoknak, s az ő közbenjárására engedélyezte II. Bonifác pápa a krakkói egyetemen a teológiai fakultás megnyitását. Hedvig támogatta a város alma materét, saját királyi jelvényeit (jogarát, országalmáját) is odaadományozta a – később az uralkodóházról Jagelló Egyetemnek elnevezett – tanintézet építésére. Rendszeresen látogatta a kórházakat, ápolta a betegeket, hívei már életében szentként tisztelték.

Hedvig sírja

Hivatalos szentté avatására azonban csaknem hatszáz évet kellett várni, ezt végül II. János Pál pápa végezte el Krakkóban, 1997-ben. Hedvig carrarai fehér márvány síremléke – Antoni Madeyski lengyel szobrászművész alkotása 1902-ből – ma is lengyelek és magyarok közös zarándokhelye.

Hedvig emlékét egy másik történelmi múltú lengyel városban, a sziléziai Wrocławban (középkori magyar neve Boroszló) is megörökítették. Ott a székesegyház  egyik szép kivitelű üvegablaka ábrázolja a házasságkötést a magyar földről származó ara és a litvániai gyökerű Jagelló fiú között, megalapítva a Jagelló-házat. Egyes történészek véleménye szerint talán ez volt Európa történelmének legfontosabb házassága, mivel egy hatalmas és erős ország, amely addig nem tartozott a keresztény közösséghez, ezzel a friggyel európaivá és kereszténnyé vált. II. Ulászló 1386–1434 között Lengyelország királya, egyúttal litván nagyfejedelem is volt, uralkodásával egyesítette a két országot, amely így Kelet-Közép-Európa vezető hatalma lett.

A székesegyház ablakán a magyar címer szokatlan ábrázolása látható. A magyar heraldika efféle országcímert nem ismer ugyan, ám létezhettek különféle „vadcímerek” (amelyek általában tudatlanságból születtek meg). A wrocławi ablakon a hármaskereszt  pápai vagy apostoli kereszt lehet. Alatta a három golyóbisféle alakzat is furcsa: megszokott címereinken nem három halomról vagy Tátráról, Fátráról, Mátráról van szó, hanem arról az eredetileg egyetlen, majd háromra cirkalmazott párnácskáról, amin a kereszt állt. A pajzs baloldalának sávjai a mi címerünkön mindig piros-fehérek voltak, ámde akad olyan régi – lengyel – címerrajz, amelyen valamiféle barnás-zöldes sávok szerepelnek.

/Köszönet a wrocławi fotókért Peredi Ágnes kolléganőmnek, a háttérmagyarázatért pedig Daniss Győző barátomnak./

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban