Épp akkor állt ki az ajtaja elé, amikor én megérkeztem a bevásárlásból. Tudta mikor jövök, mert mindig ott motoszkál a nézőke mögött és engem spionál: mikor megyek el, mikor jövök, mit viselek aznap, voltam-e fodrásznál… .Szóval állt a rengő tokájával és csípőre tett kézzel várta, hogy felérjek a kettesre. Még le sem tettem a szatyraimat, hogy előkotorjam a kulcsot, máris rám támadt, mint egy fúria:
– Te cafka ! Te utolsó ! Most aztán megkapod a magadét !
Hajamba mélyesztette körmeit és rángatni kezdett jobbra-balra mint egy bábut. Kezemből kihulltak a szatyrok, a drága olívaolaj ripityára ment a betonon, a citromok szétgurultak. Aztán letepert a földre és rugdosni kezdett.Még most is magam előtt látom a pihés, rózsaszín bojtot meg a kis rövid papucssarkakat, melyek hol a hasamba, hol a bordáim közé fúródtak. Mindebből az volt a furcsa, hogy teljesen hangtalanul zajlott az egész rumli. Úgy értem nem volt üvegcsörömpölés, puffanások, csapkodás zaja, mintha némafilm pörgött volna le előttem. Az is lehet, hogy csak álmodtam az egészet, mert ma reggel szörnyű epegörcsre ébredtem.