Vizsgázunk, ha tetszik, ha nem.
Nekem speciel kész utálat.
Azt hiszem, a „tudás” 99, 99 százalékát mára elfeledtem. Csak haszonélvezője vagyok a tudománynak, nem pedig továbbalkotója. Hát el tudnám magyarázni az unokámnak a telefon működési elvét? A rádióét? A televízióét? A számítógépét?
Ha választ adhatnék a kérdező korban lévő kisgyerek minden (logikus!) kérdésére, talán nem vizsgázom vala olyannyit oly hiába’. Dehát elemi dolgokra sem tudok felelni. Miért ölik egymást az emberek?
„A vizsga, vélekedett Szabó Dezső, nemcsak a tanítvány, hanem a vizsgáztató tanár vizsgája is.” „Én azt hittem”, írta emlékezéseiben, „hogy a vizsgán nagy összefoglaló kérdéseket tesznek a jelölthöz, hogy lássák: szakjának anyaga milyen egyéni erőket felserkentő élő valóságban van meg benne. És legtöbbször kis ostoba, jelentéktelen kérdéseket hallottam, melyek azt kívánták rendőrileg ellenőrizni, hogy a jelölt emlékszik-e a tanár valamelyik utóbbi előadásának valamelyik nemfontosságára.
A vizsgák lényege is az volt, mint a kollokviumoké: visszaköpni a tanár tálába azokat a cseresznyemagvakat, melyeket ők köpdöstek a hallgatók tálába.”

Az író rég volt diák, a truvájj azonban, lám, alig változott. Minél semmibb egy rendszer, annál habosabbra fújja vizsgáit.
Sok vizsgázót ismertem, mesélgettek ezt-azt.
„Minden vizsga után valami szomorú ürességet érez az ember. Mintha szégyenkezve és megbántva érezné magát; hát olyan nyomorúságosan semmi az élet, hogy még az ilyen vacak dolgot is, mint a vizsga, ilyen fontossá lehet felfújni.”
Szabó Dezső gondolatmenete voltaképpen ezzel a passzussal indul. Aztán így folytatódik:
„Különben is: a vizsga nemcsak a tanítvány, hanem a…”

1. pusztai péter:
   2017. június 21. 10:29

   Tanár úr kérem, mintha kitalálta volna reggeli gondolataim. Mindenesetre pontosana szög fejére ütött ez alkalommal is. PP