Lukácsy Sándor írja felvezetőjében: „Decsy Sámuelről a nagy akadémiai irodalomtörténetben mindössze öt sort találunk. Méltánytalanság ez, éppen az Akadémiától, hiszen Decsy Sámuel volt a tudós társaság alapításának egyik első szorgalmazója… Miután német és holland egyetemeken alapos műveltséget szerzett, korának szokása és szükségletei szerint sokrétű tevékenységbe fogott: írt – magyarul és latinul – természettudományi, mezőgazdasági és históriai munkákat; szerkesztette az egyik első hazai hírlapot, a Magyar Kurírt. Főműve 1790-ben jelent meg, Pannóniai Féniksz, avagy hamvából feltámadott magyar nyelv címmel. Ebben az anyanyelvű művelődést sürgette, akárcsak Bessenyei György és Báróczi Sándor. Programja átfogóbb és mélyebben végiggondolt, mint e kiváló kortársaié, Decsy Sámuel értekezésében ugyanis nemcsak a magyar nyelv jogairól és pártolásának, használatának szükségéről van szó, hanem közgazdasági kérdésekről is, mint a nemzeti kereskedelem, valamint politikai intézményekről, mint a szabad sajtó…

A Pannóniai Féniksz, e nagyon komoly munka mellett írt Decsy Sámuel olyan könyvet is, amelyet ma már úgyszólván szórakoztató irodalomként olvashatunk, bár a szerző tudós műnek szánta. Címe: Osmanografia, azaz: A török birodalom természeti, erkölcsi, egyházi, polgári s hadi állapottyának és a magyar királyok ellen viselt nevezetesebb hadakozásainak summás leírása. 1788-89-ben jelent meg, és szinte azonnal második kiadásban is. Aktuális könyv volt, az akkoriban folyt török háború miett, és valóban tudományos mű, a kor jó európai színvonalán. A szerző könyvtárnyi szakirodalmat dolgozott fel, és tudóshoz illő elfogulatlansággal írt. Ha dicsérnivalót talált a törökországi viszonyokban, dicsérte; például a fővárosi közbiztonságnak, piaci rendtartásnak a színvonalát.
A háremek életében sem pikáns témát látott, hanem olyan szokásrendet, amely komoly etnográfiai megtárgyalást kíván. Decsy Sámuel Osmanográfiája Jókai kedvenc olvasmánya volt, sok adatot, színt, egzotikumot merített belőle török tárgyú regényeihez.”

Sokan úgy gondolkoznak, sőt ezelőtt magam is oly értelemben voltam, hogy az uralkodó szultán a háremben lakó asszonyokkal tetszése szerint élhet, és amelyikkel akarja, magát gyönyörködtetheti. Az igaz, hogy hajdan úgy volt a dolog, úgyhogy amelyiknek parancsolt a fejedelem, annak kellett vele hálni; de mivel amely asszonnyal egyszer közösködött, azt tartozott meg is ajándékozni és becses ruhákban jártatni, a köntös pedig esztendőnként egy s két milliom piasztert is elnyelt, III. Oszmán igen mértékletes és bölcs szultán a szerájba azt a szokást vitte bé, hogy csak némely nevezetesebb napokon, úgymint a nagy és kis Bajramon, a Mahomet próféta születésének és az uralkodó szultán világra jövésének, uralkodása kezdetének emlékezetére szenteltetett napokon, ennek felette más örvendetes alkalmatosságokon is, úgymint mikor a szultánnak férfi magzati születnek, mikor ellenségein győzedelmeskedik, híhasson új odalikát ágyára, és az említett napokon szabad III. Oszmán rendelése szerint az uralkodó szultánnak a háremi asszonyok közül a legszebbet kiválasztani s azzal a Venus oltárán tömjénezni. Ilyenkor a kadun-kjecsuda minden háremi szűz leányokat cifrán felöltözteti, felékesíti, és őket egy nagy szobába bévivén, két sorba állítja, kik között a szultán fel s alá sétálgatván, amelyik néki legjobban megtetszik, az ujjával kimutatja, és nem vet (amiképpen sokan költeményeznek) keszkenőt annak kebelébe. Az ily ujjal kimutatott személy azonnal térdre esik a fejedelem előtt, és kegyelmességének meghálálására ruhájának alsó prémjét megcsókolja, innen a háremi feredőbe vitetik, holott megmosatik, illatozó szerekkel megfüstöltetik, becses ruhákba felöltöztetik, feje, nyaka, kezei drágakövekkel felékesíttetnek, és a kadun-kjecsuda és több odalikáktól muzsikaszó s éneklések között kísírtetik a szultán hálószobájának ajtajáig, holott a kislár aga elfogván bevezeti a már ágyban fekvő fejedelem szobájába. Itt is újobban térdre esik az áldozatra rendeltetett állat, kit a szultán ágyára híván, a takaródzó alá jobbágyi engedelmességének kijelentésére lábaitól megyen, lefekszik, és az áldozat végbemenetele után az addig künn álló kadun-kjecsudától és odalikáktól ódájába [szobájába] visszakísírtetik. Ha az ily személy teherbe esik és első férfi magzatot szül, fejére korona tétetik, számára különös lakószobák, udvarló szolgák, szolgálók és udvari tisztek rendeltetnek, sultana favorita nevezetet kap, az egész szerájtól nagy tisztelettel illettetik. A csecsemő születésének napján minden birodalombeli nagy várasokban az ágyúk harsognak, éjjel számos égő lámpások világoskodnak az utcákon, és az örömtől megrészegedett muzulmánok vivát kiáltásokkal hasogatják a levegőeget. Mikor leánymagzati születnek a szultánnak, akkor csak Konstancinápolyban harsognak az ágyúk, a szülő anyák is sem meg nem koronáztatnak, sem pedig különös udvarló szolgákat s szolgálókat nem kapnak, és a szultán halála után máshoz is férjhez mehetnek, kiket a nagyurak, helytartó basák, reménylvén azoknak közbenjárások által az udvari főtisztek ismeretségének és kegyelmességének megnyerhetését, örömest elveszik. Amely odalikákkal egyszer a fejedelem gyönyörködött, halála után az ó szerájba záratnak, de amint említettem, onnan is férjhez mehetnek; akik pedig még az épségnek állapotjában megmaradnak, azok a jövendő szultánnak számára a szeráj-ban meghagyatnak.

.
Az oszmánoknak legkedvesebb itala a sorbet, mely sokféleképpen készíttetik; a közönséges sorbet hasonlít a limonádához, és ettől csak abban különbözik, hogy több benne a citromlev, mint a víz; a másod rendbeli citromlévből, nádmézből, szerecsendióból és ámbrából vagyon készítve; legbecsesebb az, mellyel a szultán és más fő török urak élnek, violalévből, nádmézből és citromlévből készíttetik. A szultánnak, mint Mahomet örökösének és a Korán talmácsának, szabad jó ciprusi és tenedosi bort is innya; ennekfelette, valamennyiszer a Venus oltárához készül, mindannyiszor tompa érzékenységinek felgerjesztésére muskavitot iszik. Micsoda szerekből készíttessen ez az ital, nem tudom; elég.az ahhoz, hogy azzal egyébkor nem szokott élni, hanem mikor kedveseinek ölében akar hemperedni. Az udvari férfi tisztek, azok, kiket a kegyetlen kéz legbecsesebb jószágoktól meg nem fosztott, ebből a muskavitból örömest isznak, s amikor csak szerit tehetik, azt a halvag basitól jó pénzen is meg szokták venni.

Micsoda asztalt tartson a mindennel bővölködő szultán, rövideden elbeszéllem. Reggeli kávé vagy csokoláda ital után mintegy egy órával és délben süteményt és gyümölcsöt eszik, délután öt órakor ebédel, akkor is pedig, a napkeleti fejedelmek szokása szerént, egyedül maga. Valamint más oszmánok, úgy ő sem eszik asztalról, hanem az ebédlő palotában, a fal mellett, a cifra szőnyegre egy kerek kordován bőr téríttetik le, ezen felül tétetik egy indiai festett gyolcsból készült és körös-körül arannyal kivarrott abrosz, asztalkendőket ő sem tart, mint más muzulmánok, igen csinosan eszik, és a száját öve mellett lévő keszkenőjével törli meg. Az étkek nem arany vagy ezüst tálakban, hanem csupán indiai porcelán edényekben vitetnek fel, melyek mellé a szultán lábainak keresztbe való vetésével leül, és hogy egészségének a hideg fal ne árthasson, háta megé selyem vánkosok rakattatnak. Sem kése, sem villája nincsen, nincs is rá szüksége, mivel a hamu alatt sült vékony pogácsát nem kell késsel vágni, hanem csak tördelni, a feltétetett hús is oly apróra van vagdalva, mint a gulyáshús szokott lenni, a húst tehát ujjaival szedi ki, és egyszerre béhányja szájának poklába, a levet kalánnal eszi. Étel közben semmit nem beszél, az udvarló cselédek is csak pantomimi jelekkel jelengetik egymás akaratját, ily nyelven szól a szultán is, mikor valamit akar. Ebéd után az ibrikdár aga eleibe visz egy friss vízzel teljes medencét és szappant, mellyel száját s kezeit megmosván, azokat öve mellett lévő keszkenőjével megtörli, onnan felkelvén, két napokon, úgymint vasárnap és kedden, amikor a Diván közönséges gyűlést szokott tartani, az audienciás házba bemegy, és a nagyvezérrel s más titkos tanácsosival a birodalombeli dolgokról beszélget; egyéb napokon pedig, mikor csak az idő engedi, vagy vadászni vagy halászni megyén, vagy – amely leggyakrabban megesik – egy-két háremi kedveseivel együtt a szeráji kertnek árnyékos utcáin sétálgat.

Giulio Rosati: Tánc a háremben (festmény)

Szeméremmel egyeles irtódzással kell emlékeznem a szerájnak még egy régi megőszült hatalmas zselléréről, a szodomás vétekről, mely nemcsak e császári várban, hanem – amint némely tudós utazók megjegyzették – az egész török birodalomban annyira elhatalmazott, hogy minden rendbe, karba, állapotba, méltóságba és hivatalba helyheztetett személyek közül nem kevesen találtatnak olyanok, akik ez égre kiáltó vétekben a szörnyűségig leledzenek. A táborozó török katonák között sem újság ez, kiváltképpen ahol fejérnépre nem kaphatnak. Micsoda következései légyenek ez ocsmány szerelemnek, ezelőtt tíz esztendőkkel egy akadémikusi könyvecskémben megmutattam, melyeknek előbeszéllésére sem célom, sem okom nem lévén, visszatérek a szerájra, és mások után azt jegyzem meg, hogy az abban lakó ifjak annyira gerjedeznek egymás buja szerelmére, hogy ha e várnak minden szögletiben egy-egy Árgus ülne is, mégis ki nem tanulhatná e titkos bujaságnak tekervényes utait. Magok némely uralkodó szultánok hasonló utálatosságban éltek: IV. Amurát egy örmény ifiúba beleszeretvén, azt szüleitől erőszakosan elvette és egyszeribe silahdar agaságra emelte. Más több szultánok is követték ezeknek gonosz példáját, és éppen ez legfőbb oka, hogy e nagy utálatosság a szerájból semmi kemény fenyíték által ki nem irtathatik. Businello azt adja homályosan értésünkre, hogy nemcsak az udvari férfi cselédek, hanem még a háremi asszonyok is gyakorolják e fattyú szerelmet, és ezen okon a vénebbek az ifjabbaknak örömest szolgálnak és felettébb kedveznek. Én ugyan e tudós velencésnek beszédében nem kételkedem, mindazonáltal megvallom azt, hogy az asszonyi nem között lehető szodomáskodásnak módját egyáltalában meg nem foghatom.

Következik: Lukácsy Sándor irodalmi ritkaságai (12): Bérczy Károly – Napló csönddel, égzengéssel