Nemrég jelent meg a szerző egyszerűen „Történetek”-nek nevezett prózakötete, amelyben számos olyan írását találjuk, amelyeket korábban a Káfé főnixen is olvashattunk. A következőkben Komán János néhány eddig nem ismert prózai írását osztjuk meg olvasóinkkal. Az első egy kicsi tücsök szomorú balladája…

La Fontaine tönkretette a tücskök becsületét. Háromszáz éve szidják az iskolában ezt a – lustának tartott – fekete zenészt. Igaz, egyesek megpróbálták rehabilitálni, kevés sikerrel. A tücsök világában szerzett újabb tapasztalataim alapján, meggyőződéssel állíthatom, hogy a francia fabulaíró értékelése egyoldalúnak bizonyult. Ugyanis a tücskök sem énekelnek egyformán. Ezért nem kellett volna egy kalap alá sorolni őket.
Az a tücsök, amelyikről most fogok mesélni, akkor énekelt a legszebben, legbátrabban és legkitartóbban, amikor a legnagyobb és a legbizonytalanabb volt a sötétség. Ezért nagyon a szívemhez nőtt az a kicsi muzsikus, amelyiket a gyerekeim hoztak haza boldog-lármás fölvonulással az egyik nyáreleji kirándulás ajándékaként. Szitával rostált-ellenőrzött fűrészport hintett ek egy első osztályú lakrésznek nevezett összkomfortos üveg borkánba. Hangos megelégedéssel helyezték el a híres tücsöklakást az erkély legvédettebb részébe, egy nyugalomba vonult, kopott karosszékre. Az új családtag friss hagyma-, saláta- meg káposztalevelet kapott reggelire, ebédre és vacsorára. Nyomtatásként – így neveztük a harmadik fogást – földieperszemek kerültek a gyufapálcikákból összeragasztott asztalkára. Egész nap hallgatott . Aggódó figyelmünk központja lett . Napnyugta után megszólalt. Minél jobban sűrűsödött a szürkület, annál szebben énekelt vagy legalábbis úgy tűnt nekünk, és amikor besötétedett , még kellemesebben hatott hibátlan muzsikája. Kinyitott uk az erkélyajtót és a gyerekszoba kíváncsi ablakát is. A szomszédok tiltakozó reagálását is ellenőrizve, érdeklődő leskelődéssel hallgatóztunk. A járókelők megálltak, fülüket hegyezték, találgatták, hogy hányadik emeleten zenél a tücsök. Az egyik megállapított a:
– A harmadikon…
– De hogy jutott oda föl ? – kérdezte a társa.
– Hogyan? Fölrepült.
– Tud repülni?
– Hogyne tudna?
Erre a válaszra a gyerekek a paplan alá bújtatták visszafojtott hahotázásukat.
– Hogy is tud ilyen szépen cirpelni? – érdeklődött a kíváncsibb járókelő.
– Hát a szájával – válaszolt az „okosabb”.
Nyolcéves kisfiam azonnal levonta az értékelő következtetést.
– Látod, édesapám, látod, nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is mondanak butaságokat! Hallod, hogy miket beszélnek: a tücsök repül, és a szájával cirpel.
Jót nevettünk a hamis válaszokon, és megállapítottuk, hogy erre a helyzetre – a hiányos ismeretek miatt – a következő mondás érvényes: ahol sokat beszélnek, ott sokat tévednek.
Éjfél után a népszerűvé vált énekes elcsendesedett . Vártunk-vártunk, de hallgatott . Felébredt a gyanú, hogy valamilyen úton-módon megszökött . Zsombi máris hozta a készenlétben tartott elemlámpát. Szinte tolongva mentünk ki az erkélyre. Akkor láttunk először alvó tücsköt: salátapárnára eresztett fejjel, egy kicsit féloldalt dőlve, ember módra pihent a kifáradt zeneszerző. A biztonság kedvéért a befőtt es üveg tetejére gézdarabot kötöttünk, mert megszökhet, megfázhat – indokolták szigorú intézkedésüket a gyerekek. Megnyugodva feküdtünk le. Virradat előtt újra megismételte kellemes énekét. Bezzeg, máskor az ember hangosan bosszankodik, ha hamarabb ébresztik föl vasárnap reggel a kényelmes megszokottnál.
Az első hét folyamán a mi fekete barátunk annyira fölkavarta a gyerekek lelkivilágát, hogy viselkedésükben is változásokat észlelhettünk. Többször is láttam, amikor egymást fölváltva dugdosták kezüket a borkánba, és a megszelídült bogarat finom ujjpercükkel simogatták. Trappolva jött ek haza az iskolából, és nyomban – táskával a hátukon – a tücsökhöz rohantak. A rendszeretet, a gondoskodás nemcsak az erkélyen, hanem a szobákban is feltűnő lett . Nemsokára megérkezett a nyári vakáció, és megszokott fürdőhelyünkre, Margittára készülődtünk. Mi legyen a tücsökkel? – tanácskoztunk.
Végül is úgy döntöttünk, hogy indulás előtt egyik segítőkész ismerősünk megbízható leányának gondjaira bízzuk, akit mindenféle tücsökre vonatkozó jó tanáccsal, figyelmeztető hagyakozással, szerény jutalomígérettel és jó minőségű tücsökeledellel láttunk el. Margittai fürdőzésünk – napozásunk közben mindegyre eszünkbe jutott a fekete frakkos zeneszerző. Amikor hazaérkeztünk – mihelyt kiszálltunk az autóból –, a gyerekek első dolga az volt, hogy a tücsökért szaladjanak. Még ki sem szedtük a kocsiból a cókmókot, amikor a három gyerek versenyszerűen rohanva – nagy bajban szokásos zokogással – könnyes szemmel érkezett vissza. Az emberek megállva bámulták a jelenetet.
– Szegény gyerekek, milyen keservesen sírnak! Vajon, mi történhetett ? – érdeklődött egy bámészkodó, feketeruhás néni.
Hozták a befőtt es üveget az elpusztult tücsökkel. Akkor már két hete, hogy halott volt. Tücsökgondozó ismerősünk erkélye a tömbház déli oldalán volt. Az erős nyári napsütéstől fölforrósodott üvegben megsült a kicsi bogár. Igazi hallgatásra, máglyahalálra ítéltetett a sokak számára kellemetlen éjszakai, sötétellenes cirpelő. Közel álltunk a síráshoz. Talán a mi szemünk is könnyezett . Feleségem szótlanul ölelte át a három gyerek zokogástól remegő fejét. Aztán eltemették a legkisebb családtagot,úgy, ahogy temetni szokás, szertartással, magasztaló beszéddel, megrövidített imával, az erkélyen, egy cserépvázába, a muskátli tövébe.
Augusztus második felében hiába keresgéltünk a mezőn, hiába vártuk egy vigasztaló társ jelentkezését. Nem tudtunk újabb tücsköt fogni. Elment szeptember, megjött október, de a tücsök-história emlékei még elevenen éltek. November küszöbén egyik kislányom azzal a hírrel érkezett haza, hogy a tízóraira kapott pénzzel gyertyát vásárolt, éspedig kettőt, mert „úgy gondolom – mondta –, hogy a tücsök legalább kétéves lehetett .” Estefelé meggyújtották, és elégették a muskátli tövében. Meghatódva nézték, amíg elfogyott a tisztelgő gyertyaláng.
Túl az emberélet közepén akkor értettem meg először igazán, hogy milyen szép és kellemes azokra gondolni, emlékezni, akik ezt megérdemlik.

Forrás: Komán János: A fogasra akasztott gyermek. Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2017.

1. Nászta Katalin:
   2017. június 23. 03:38

   Milyen kedves történet! És milyen tanulságos. Köszönöm, hogy olvashattam.