És van is! Fifi-vel belépünk abba az elrejtett világba, aminek a felszínén legalább olyan otrombán viselkedünk, mint elefánt a porcelánboltban. Itt a szemnek láthatatlan, fülnek hallhatatlan, prózaiak számára felfoghatatlan tüneményes kertben a Vörös Áfonya illata, annak is egy cseppje szíveskedik megosztani velünk egy közönséges napját. Kiérdemelhetetlen megtiszteltetés ér bennünket. Beleámulhatunk, miután lecseréltük a régi ékszíjat és beindítottuk gondolkodásunk hajtómotorját… Mert túl azon, hogy a kiránduláshoz jókora adag képzelőerővel kell rendelkeznünk, nem egyébért, csak hogy le ne maradjunk elbeszélőnk szubtilis, finomra hangolt mese-muzsikájáról, költői ecsetvonásainak íveit bejárhassuk vele, értelmünk hangvilláival is fel kell tudjuk fogni ezt a mikrovilágot, amivel a makró világunkra onnan ráláthatunk. De a bent is kint a kint is bent olyan tüneményesen szövődik Gergely Tamás Fifi-jének életterében, hogy a szánk is tátva marad, a szerző újabb mesetörténetét olvasva. Az idei könyvhéten megjelent beharangozó-bemutatkozó részlete igen felkeltette kíváncsiságom. Arra gondoltam, és a könyv elolvasása után meg is erősödött véleményem, miszerint ennél kedvesebb, finomabbra hangolt költeménynél többre nincs is szükség, ha valaki unokáinak, gyermekeinek kedvét meg szeretné hozni, kíváncsiságát ébren szeretné tartani, a gondolkodás örömét elő szeretné csalogatni belőlük. Nem is tudom, hogyan fogalmazzak, vigyáznom kell a szavaimra, mert ez a történet – azon túl, hogy nagyon csodás – nagyon filozofikus, felnőtt embert is megpróbáló feladat elé állít. Szerénységre int felnőttségem berozsdázódásra való hajlama. Nem mindegy, hogyan írok róla. Miközben olvasás közben elragadott Fifi, egy illatcsepp(!) élete egy napjának története, a részletek végletekig menően pontos leírása olyan, a részecske részeinek világán belüli összefüggésekre, kapcsolatokra derít fényt, amihez kevesen őrzik meg magukban a képességet. A gyermek mindent és semmit tudásáról van szó, amivel mindent megérthet, felfoghat, elhihet, abban a világban, amiből a felnőttek már kizárták magukat, holott benne élnek.
Itt megszemélyesülnek a fogalmak, alakot öltenek a félelmek és nevet kapnak a bizonytalanságok. Itt a gondolkodás határai olyannyira kitágulnak, hogy idő sincs mindet bejárni, feltérképezni. Sietni kell, mert hamar felnőtt lesz az ember… akarom mondani az illatcsepp. Ebben a világban minden megtörténhet, még a dolgoknak is lelkük, a fogalmaknak is kardjuk, a sziklának is sebei vannak. Az érzelmek, gondolatok testet, de legalább is alakot öltenek. Nem folytatom. Olyan könyv, amit nem szabad magyarázni, csak be kell szívni, mint az illatot… Úgy meséli el az életünket, hogy visszatalálunk hozzá.
Kedves olvasók! akár van unokátok, akár nincs, akár szülők vagytok, akár csak már felnőttek, azt kérem, olvassátok el – pihenésképpen, hogy felüdülhessetek – Fifi életét. Személyre szóló ajánlatot nyújt az élethez. Ahhoz, ami még annál is több. Mindannyiunknak.
Rangja Antoine de Saint Exupery : A kis hercege mellett van.
Damó István rajzaival különleges élményt nyújt.
Az alábbi részlettel kívánom meghozni további kedvetek az olvasásra:

Gránit szeretete

Csér szavainak melegében megfeledkeztem tervemről. Arról, hogy a Szakadékot felfedezzem. Hogy választ kapjak kérdésemre. Esetleg rátaláljak egy másik illatcseppre, hogy ne lennék egyedül… Ha jól láttam, a Tó is hívott. Kék Leplét lengette felém, hogy menjek.
Ekkor viszont egy barátságos hang megszólított:
Itt hagysz bennünket?
Gránitszikla volt, a lomha és lapos, akire Csér pálcikalábaival helyezkedett.
Hiszen mehetek! – válaszoltam neki kackiásan, mert Szarkától eltanultam a rosszat. – Mehetek, ahová akarok, ugyanis nem ti hívtatok.
Elutasító volt tehát a válaszom, Gránitszikla mégsem adta fel, mert őt nem olyan fából, akarom mondani, kőből faragták. Amennyire súlyos, annyira állhatatos, s mint kiderült, lelke olyan meleg, mintha mind felszívná a meleget, amit a Nap a Tó Partjának kioszt. Éppen ezért így szólt:
Igaz, hogy nem hívtunk, viszont annál inkább megszerettünk.
Mennyire új volt számomra az, amit tőle hallottam! Hogy létezik szeretet… Az meg mi lenne?
Például – magyarázta – , hogy visszavárunk.
Egy friss hasadásra mutatott:
Látod ezt a sebet az oldalamon? Azért van, amiért elbúsultam magam, amikor meghallottam, hogy útra készülsz.
Néztem a sebét, vagyis a keskeny árkot, melyben piciny ér csörgedezett. Töprengve szóltam hozzá:
Miért várnál vissza? Miért? Miért?
Kérdésemre Gránit csak mosolygott:
Látod, Fificske, én már olyan öreg és bölcs vagyok, hogy tudom: erre a „miért”-re választ adni nem tudok. Én csupán érzem, hogy fáj, ha tőlem távol vagy.

Gergely Tamás könyvét az Üveghegy Kiadó jelentette meg, Damó István rajzaival, Gergely Éva szerkesztésében – 2017-ben.

1. Gergely Tamás:
   2017. június 23. 15:21

   Az igazság az, hogy meg vagyok illetõdve. Magamban ugyan én is a Kisherceghez hasonlítottam Fifit, de hát én a szerzõ vagyok, a rangjáról én nem beszélhetek. Ezért örvendek Nászta Katalin minõsítésének, köszönöm neki, s köszönöm Damó Istvánnak ezúton is meg a Kiadónak, hogy meserényembõl ilyen szép könyvet varázsolt.

2. Nászta Katalin:
   2017. június 23. 16:16

   Tiszta szívemből gratulálok!