Gyóni Géza emlékére

Minden napra száz halál jut –
inunkba szállt a gyengeség,
és zsiger-lázban forr a vérünk,
és ránk hajol a messzeség.
Mert sarlós hold arat közöttünk,
és elvág minden kötelet,
mit lelkünkre hurkolt a honvágy:
gyilkos nyarat és bús telet.
A veszteségünk felgyülemlik,
az agyag sírokat terem,
és fejfáink is szaporodnak,
és egyre fogy a türelem.
A szögesdrótok sűrű csendjét
kettéhasító vész-parancs:
gazdátlan áll a feszes sorban
a rongy-kabát s a nyűtt bakancs.
A tábor markában szorongat,
már csak a lélek szabadul,
és vaspánttal megjelölt tested
agyagos földdé alakul,
és porodat a szél kavarja,
majd fújja lassan Dél felé…
és sorsod rongyát leteríti
egy fehér falú ház elé.

Megjelent a Gyóni Géza (Tizenkét hónap – tizenkét érv Gyóni Géza mellett) című esszékötetben, 2017 júniusában)

1. Nászta Katalin:
   2017. június 25. 03:21

   Kirázott a hideg… annyira jó. Gratulálok.

2. Marianna:
   2017. június 25. 06:31

   Szívszorító, csodálatos!

3. Klein Ágnes:
   2017. június 25. 14:06

   „Szibéria” megértetése és mélyről jövő visszhangja a múltunkból ez az alkotás… Meghurcolt ártatlan lelkek a széttépett főldtekén.

   Megrázó kőltemény.

4. Kapui Ágota:
   2017. június 25. 14:49

   Köszönöm az értékeléseket!

5. Czagányi László:
   2017. július 6. 13:57

   Elolvastam vagy huszonötször. Megrázóan jó és hátborzongatóan szép. Mintha régtől ismertem volna, pedig csak most került kezembe. Belülről szól minden sora, és itt lüktet bennem azóta is. Köszönöm, Ágota, hogy megajándékozott ezzel az érzéssel. Ilyenre csak a legjobbak képesek…