A középkori magyar képzőművészet legjobb állapotban az utókorra maradt, s talán legszebb térplasztikája a prágai várban látható Szent György-szobor. A Kolozsvári testvérek, Márton és György 1373-ban készült alkotását a Hradzsin több pontján állították már fel, jelenlegi helyén, a Szent Vitus székesegyház szomszédságában lévő díszudvaron 1929-ben kapta meg azt a sima, modern talapzatot, amelyen ma is látható. 

A Sárkányölő Szent Györgyöt lóháton ábrázoló bronzszobrot a hagyomány szerint I. (Nagy) Lajos királyunk ajándékozta a kor nem kevésbé kiemelkedő cseh uralkodójának, IV. Károly német-római császárnak.

A műalkotást a 14. századi európai szobrászat egyik kiemelkedően értékes darabjaként tartja számon a művészettörténet. A lovas szobor emellett valóságos kincsesbánya a magyarságkutatóknak: nyerge például két eltérő – a ló mozgásához idomuló – részből áll, a honfoglalás-kori sírokból kikerült leleteknek megfelelően. De a vitéz páncélzatának, ruhadíszeinek számos apró részlete is egyezik a korból ránk maradt emlékanyaggal.
Az évszázadok során eltűnt a szobor feliratos pajzsa, tőr helyett pedig a ma is látható lándzsa rakták a kezébe. A felemelt karjával 197 centiméter magas bronzalakról több másolat is készült, ilyen látható például a kolozsvári Farkas utcában, a budapesti Halászbástyán és Szegeden, a Dóm tér szomszédságában.

A Kolozsvári fivérek számos más remekművet is alkottak. A Győrött őrzött Szent László-herma állítólag a király híres nagyváradi lovas figurája fejéről készült másolat, az eredeti szobrot 1390-ben avatták fel a váradi katedrális előtt Zsigmond király és Mária királyné jelenlétében. Ennek és a művészpáros más alkotásainak a török időkben nyomuk veszett, egyes feltételezések szerint ágyúkat öntöttek belőlük.

Forrás. Magyar emlékek a nagyvilágban