Miután apám harminckét éves korában félszegen maradt, számára kifordult sarkából a világ. Úgy tűnt, mindenkit gyűlöl, jelentéktelen dolgokon is hamar felpaprikázódott s ilyenkor veszettül ordított és káromkodott , semmivel sem lehetett kedvébe járni. Ráadásul elég gyakran nézett a pohár fenekére is. Ha este pityókosan jött haza, minden ok nélkül elnadrágolt mind a hármunkat. Azaz, hogy mindig talált valami kifogásolni valót : nem gyomláltuk ki aznap az ágyásokat, nem tettünk friss almot a nyulak alá meg ilyesmiket. Nem volt rest leoldani a nadrágszíját, hogy valami semmiségért össze-vissza csapdosson minket.A nagyobb „vétkekért” a „mósnyikoláj” állt szolgálatba , ami egy kb. félméteres gumibot volt. Ha azzal kettőt-hármat kaptál a hátadra, hónapokig hordtad a nyomát. Volt egy fura szokása: engem akkor is elnáspágolt, ha nővérem vagy öcsém húzta ki a gyufát, mert, hogy láttam és nem vettem elejét a dolognak.
Egyszer apám alaposan beszipkázva állított haza, hajnali három óra körül s már a kapunál rázendített, hogy „Ugat a kutya a Rajna, jön a szeretőm a barna ’’. Anyám, aki addig sem aludt egy szemhunyást sem, rögtön kiugrott az ágyból és sietett puliszkát főzni. Mire apám dülöngélve levizelte a kerítést és betántorgott a konyhába, már ott volt az étel az asztalon. De ő előbb benézett hozzánk a hálóba, hogy móresre tanítson. Mi úgy reszkedtünk a paplan alatt, mint a nyárfalevél s erősen szimuláltuk az alvást.
Alusztok, mi? Azt hiszitek, nem láttam, hogy az udvar seperetlen maradt ?
Azzal felemelte a paplant és berittyegtetett alája a nagdrágszíjjal. Engem épp a csatja ért, de nem nagyon mertem visítozni, mert azért külön „porció” járt. Ilyenkor ezt szokta mondani:
-Bömbölsz? Na állj meg, aggassak reád néhányat, legyen miért bömbölj !
Aztán visszament a konyhába és anyámmal kezdett kötekedni:
Ez milyen tej ?
Anyám, már alig bírta türtőztetni magát. Felháborodásában akaratlanul kifutott a száján: kecsketej.
De akkor már repült is a tányér, egyenesen a szemközti falra. Reggel láttuk a bazsarózsát mintázó nagy foltot a falon, de nem mertünk kérdezősködni. Mielőtt munkába indult volna, apám magához szólított:
– Mára az a feladatot, hogy kimeszeld a konyhát.
Nem a nővérem, aki majdnem öt évvel volt nálamnál idősebb, sem az öcsém, aki még szóba sem jöhetett egy ilyen munkához, hanem nekem kellett kimeszelnem a konyhát, méghozzá egyedül. Tíz éves lehettem, fogalmam sem volt, mi fán terem a szobafestés.
Kimentem a kapu elé és leültem a diófa árnyékába. Erősen törtem a fejem, mi tévő legyek, hogy valahogy megszabaduljak a mósnyikoláj „cirógatásától”. Arra eszméltem , hogy valaki bottal kopogtatja a vállamat. Puli Márton bá volt a szomszédból, aki már túl volt a kilencvenen s két botra támaszkodva is csak nagy kínnal vonszolta magát.
– Na, mi van prücsök? Eltörött a kicsi csupor?- nyammogta fogatlan szájával.
Nem válaszoltam rögtön. Aztán nekibátorodtam és megkérdeztem tőle:
– Márton bácsi, hogy kell kimeszelni egy konyhát ?
– Hát az attól függ fiam, hogy mi volt az alap: budaiföld-e vagy mész.
Bementünk a házba. Végigsúrolta tenyerével a falat, aztán nagy szakértelemmel kijelentette:
Szerencséd van, hogy mész. Van meszetek a háznál?
Volt, lenn a pincében egy nagy motorolajos hordóban . Hoztam is serényen egy fél vedernyit, mert többet nem bírtam el, aztán a nap folyamán még többször térültem.
Hohó ! Előbb reszelj szappant, tölts rá meleg vízet s mosd le alaposan a falakat- adta ki a parancsot az öreg.
Eközben lassan leereszkedett egy hokkedlire és árgus szemekkel vizslatott körbe :
– Van itt valami pálinkaféle, mert erőst kiszáradt a torkom –simított végig nagy későre a gigáján.
Volt az is. A konyhaszekrényben mindig tartogattunk egy fél liter köményest, ha esetleg vendég érkezne a házhoz. Töltöttem egy pohárkával az öregnek, aztán felmentem a padlásra, hogy kerítsek valami köpenyfélét, mert azt mondta, hogy „a mész kirágja a köntöst”. Lehoztam anyámnak a leánykori ballonkabátját és egy kimustrált baszksapkát, aztán nekigyürkőztem a munkának.Az öreg kurta parancsszavakkal irányított mint egy generális:
– Most végy egy kancsó meszet…. adj hozzá egy kicsi vizet…keverjed…..vigyázz ne legyen túl híg…..most szűrd le valamibe, mert goloncos…
Délután háromig már kétszer is lekentem az egész konyhát. Mikor kész voltam a munkával , az öreg még felhajtott egy kupica köményest, aztán hazasántikált. Én feltöltöttem vízzel a pálinkásüveget, ne lássák, hogy hozzápiszkáltam, aztán visszavittem a padlásra a kabátot meg a sapkát és vártam , hogy valaki hazajöjjön. (Testvéreim egész nap a közeli halmon hancúroztak a szomszéd gyermekekkel.) Este öt körül megjött apám. Körbejárta a konyhát, ujjával vizsgálta a falakat kopik-e róluk a mész. Vártam, hogy valamibe beleköt, de nem szólt semmit. Aznap kivittük a konyhaasztalt és az udvaron vacsoráztunk. Amikor anyám mindenkinek kitöltötte tányérjába a tejet, látom, hogy apám rám pislant és alig észrevehetően elmosolyodik. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de nálunk nem voltak efféle szokások. Azt hiszem, valamit megsejthettem akkor apám taktikájából: dobd be a kölyköt a mélyvízbe s megtanul úszni. Ő pedig pontosan tudta melyikünk alkalmas erre a mutatványra.
Apám szép öregkort ért meg s ahogy telt az idő egyre rigolyásabb lett, de soha egy percig sem tudtam rá haragudni.