A 15. századi „Törökverő” emlékét  többfelé megörökítették külföldön. Várna bolgár kikötőváros közelében például díszpark őrzi a középkor egyik nagy ütközetének, a törökökkel 1444-ben vívott csatának az emlékét. Öt évvel azelőtt, 1439-ben a törökök megszállták az akkori Szerbiát, ezzel a félhold terjeszkedő birodalma elérte Magyarország határát. A hódítók ellen viselt hadjáratokban fiatalon kitűnt Hunyadi János (1407?–56), aki jól képzett katonaként és kiváló szervezőként gyorsan emelkedett rangban és vagyonban. Harmincnégy esztendősen, 1441-től már ő irányítja az egész déli határvidék védelmi rendszerét, és nemcsak Magyarország pereméről, de még Havasalföldről is sikerül elűznie az ellenséget. Két évvel később pápai áldással nemzetközi haderő szerveződött a török kiszorítására Európából. A keresztény had az első sikerek után, a tél beálltával visszafordult a Balkán-hegységtől, ám azt elérte, hogy II. Murád szultán a magyaroktól békét kért, sőt, hadisarc fizetését és Szerbia kiürítését is felajánlotta.

A „pogánnyal” tíz évre megkötött nagyváradi békét azonban egy hónappal később a magyarok megszegték, Orsovánál átkeltek a Dunán, és benyomultak a török kézen lévő Bulgáriába. Előzőleg ugyanis Velence felajánlotta, hogy hajóival elzárja a tengerszorosokat, megakadályozva az Ázsiában harcoló szultáni csapatok átcsoportosítását a balkáni hadszíntérre. Ez nem sikerült, Murád nagy erőkkel megjelent Várnánál, és legyőzte a magyarokat.
Hunyadinak kezdetben sikerült ugyan a török lovasságot szétszórnia, ám a becsvágyó ifjú király, I. Ulászló ezt látva belevetette magát a tusába, ahol elesett. Mauzóleuma Várnában található. A keresztény erők parancsnokát, Hunyadi Jánost fehér kőszobor örökíti meg a helyszínen, talapzatára az oszmán uralom ellen 1444-ben együtt harcolt valamennyi nép képviselői elviszik koszorúikat. Hunyadi akkor nagy nehézségek árán megmenekült, ami történelmi szerencse – későbbi győzelmeit tekintve. 

A középkor törökellenes küzdelmének leghíresebb és magyar szempontból legnagyobb jelentőségű csatáját 1456 nyarán vívták a Duna és a Száva találkozásánál épült Nándorfehérvár, a mai Belgrád erődítménye körül. Az ott aratott győzelem éppen hetven évvel késleltette a török hódítást Magyarországon. Nándorfehérvárt mindössze hat-hétezer fős – többségében szerbek alkotta – helyőrség védte, amikor egyértelművé vált, hogy a soha nem látott erőkkel (hetvenezer katonával, háromszáz ágyúval, folyami hajóflottával) felvonuló II. Mehmed szultán ott kívánja betörni Magyarország kapuját.

A pápa a veszély hallatán keresztes hadjáratot hirdetett, Hunyadi János országos főkapitány pedig saját seregével és fizetett zsoldosokkal, összesen mintegy tízezer harcossal indult a várvédők segítségére. Menet közben csatlakoztak hozzá más délvidéki egységek, illetve a Kapisztrán János vezette keresztes hadak is.
A július 14-től 21-ig tartó ostrom során az óriási túlerő nem tudta bevenni a várat. A védők hősiességének – legendás – jelképévé vált Dugovics Titusz, aki a lófarkas zászlót kitűzni készülő törököt a bástyafokról magával rántotta a mélybe. Végül az ágyúk elfoglalásával és a török ellen fordításával Hunyadi megroppantotta az ellenséget, hajóinak felégetésével pedig kilátástalanná tette számára az ostromot. Ezt belátva II. Mehmed – aki maga is megsebesült – visszavonult.
Hunyadi néhány hét múlva a táborban kitört pestisjárvány áldozatául esett. A szultán erről értesülve így beszélt róla: „Ellenfelek voltunk, de mégis sajnálom a halálát, mert nála nagyobb embert nem ismert a világ.”

Az albániai Krujában egy tér elnevezése, továbbá a vármúzeumnak magyar részről adományozott kardmásolat és tablókiállítás emlékeztet Hunyadi Jánosra. Ebből a várból irányította valaha törökellenes hadmozdulatait Szkander bég, azaz Kasztrióta György (Gjergj Kastrioti), aki II. Murád szultán udvarában tanulta a hadi mesterséget. Ám amikor az uralkodó 1443-ban az albán vezért a Balkánon át Várna felé vonuló Hunyadi csapatai ellen küldte, Szkander bég otthagyta az oszmán haderőt, és háromszáz albánnal visszatért hazájába, ahol ősi birtokán, Krujában szervezte a hódítókkal – illetve olykor Velencével – szembeni ellenállást.  
Hunyadi ezt elismerve javasolta I. Ulászló királynak, hogy kössön szövetséget az albánokkal, az erre vonatkozó levélváltás máig fennmaradt. Az 1444-es várnai vereség, illetve Ulászló halála a csatatéren lefékezte a kapcsolat erősödését, így később is egymást csak távolról támogatva működött együtt a két hadvezér (a nándorfehérvári csata idején az albánok számottevő török erőket kötöttek le, hozzájárulva Hunyadi győzelméhez).

Albániában mindmáig a függetlenségi harc egyik legszebb fejezetének tekintik az oszmánellenes együttműködést a magyarokkal, ennek megfelelően nagy becsben tartják Hunyadi János emlékét is.

/A Kalemegdanon állított emlékkő fotóját köszönöm a belgrádi magyar nagykövetség munkatársainak, a krujai múzeum anyagának képes ismertetőjét pedig dr. Réti György kollégámnak. / 

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban