(szeszélyes napló / 32)

„Igen biz a’, édes Jánoskám! Valósággal Erdélyben jártam. Hanvai Károly örökölt Deésen; oda kellett utaznia, félt maga menni s elvitt; így én megláttam Erdélyt. Debrcczenen, Kolozsváron utaztunk keresztül. Mindenütt a legnagyobb kitüntetéssel, sőt mondhatom (neked csak) ünnepies diadallal fogadtak. Estélyeztünk, nevem estéjét gr. Mikónál tartottuk, az az ő tartotta részemre meg. Minden lépésemen elösmeréssel fogadtattam. Tudván, hogy ennek te örülsz magam után legjobban: neked azért írom meg.
Láttam Kolozsvártt Krizát, (egy valódi kedves jó ember) Kővárit, Fekete Miskát, Gáspár Jánost s még sok más derék jó fiúkat. Gyönyörű világ van ezen a Kolozsváron! Nemzetiség és vallás erőben, díszben. Az irodalom iránt a legélénkebb, legmelegebb részvét, emberei iránt valódi tisztelet.
Hallom, hogy Szalontára visznek tokban. /Arczkepét ugyanis lefestette Szalonta városa. /Ennek igen-igen örülök, meg is érdemled, de meg aztán az irodalom iránti becsülésnek, a hozzá való ragaszkodásnak is átalában szép lendület adatik általa; figyelem, részvét ébred. De annak megvallom (csupa önzés) nem igen örülnék, ha magatokat is elvinnének, oda mindenestől. Mert Debreczenben hallottam valakitől, hogy valamely ottan már létező vagy létezendő jó hivatalra (nem tudom: főjegyzőség-e vagy mi) meghívni szándékoznak. Ne menj el! ismét messzebb leszünk egymástól. Ha két helyen lehetsz, ne légy egy helytt, A hol ideális létezésünk, nimbusunk, arczképünk van, ne menjünk magunk is oda; ne vigyük el a húst és csontot, a rossz kedélyt és az aranyeret, gondolod-e hogy ott mint közhivatalnok minden összeütközést kikerülj azokkal, kik lefesttettek? (Tompa Mihály Arany Jánoshoz írt leveléből, 1856)

A szalontai meghívásról semmit sem tudok, még csak nem is gyanítom, mi Icliet. Hogy Szalontán szeretnék lakni, annyi igaz, de még csak képzelni sem tudom, mi lehetnék ott. Jegyző nem, — egyéb sem. Magánzó, ha módom volna benne…
Malaczot öltünk, édes Miskám, szívesen látlak egy kis friss kolbászra. (Arany János Tompa Mihályhoz írt leveléből, 1856)

Hallj most egy új dolgot. Kemény, valami 3—4 héttel ezelőtt nálam volt és beszéltünk arról, hogy a semmi komolysággal nem biró, és ipar gyanánt űzött szépirodalom ellen, mi, a kik az irodalom ügyét szívünkön hordjuk, mintegy protestálnánk azzal, hogy egy zsebkönyvet alapítnánk meg — a hajdani Aurora szellemében— melybe évenkinti legjobb termékeinket adnók; kizárván abból minden barbár poesist, sőt egymás iránt is szigorúak lévén a birálatban. Első törvény lenne, hogy minden tag köteles munkáját a többi tagok kritikájának alávetni, mielőtt az elfogadtatnék. Ennek gyakorlati kivitele, miután a zsebkönyv évenkint, tehát az első új évre fogna megjelenni, nem oly nehéz: addig levelezés, eszmecsere történhetnék a tagok közt; nem is volna szükséges, hogy minden tag mindent elolvasson, csak például kettő, kiknek ítéletével ha a szerző meg nem elégednék, hivatkozhatnék az összes tagokra. A kiadást PfeiíTev, új könyvárus, kész a legjobb dijazás mellett elvállalni. No már, édes Miskám, én. Kemény egyenes megbízásából is, felhílak, nyilatkozzál, kész vagy-e szellemed „vasárnapját” egy ily zsebkönyvnek szentelni? Poéta, kettőnkön kívül, nem sok lesz, annyit mondhatok.
A prosaicusok hasonlólag kellő választékban. Egyébiránt, ha lenne is, miután mindenkinek vissza lehet vetni művét, meglenne a kezesség, hogy a könyvbe semmi rossz be nem kap. Ez valaha az én eszmém volt, most Kemény felújítá: kérem egyenes válaszodat. (Arany János Tompa Mihályhoz írt leveléből, 1857)

Mi az általad felhozott vállalat tervét illeti: az igen szép — papíron. Biztosítlak, hogy sohsem lesz belőle úgy, a mint ti akarjátok, semmi. Volt már, tán Erdélyi szerkesztése mellett, ilyen formán kezelt almanach, de korán halomása történt. Olyan emberek közt, minők mi vagyunk, ha még a legjavát szeded is össze, ez a dolog, csekély belátásom szerént, kivihetetlen. Majd ha belekezdetek, látandjátok, mennyi minden mellékkörülmény jön közbe, mely a főeszmét alapban rendíti meg, szépségét és függetlenségét semmivé teszi. S hogy én írok-e bele? ez nagy kérdés, barátom! Valami kötelességérzet-forma azt súgja, hogy kell írnom, de az iszony a pesti sajtó iránt, megfojtja bennem a sugallatot. Minden esetre azok neveit kérem, kik dolgozni fognak, kikkel egy tálból kell cseresznyét ennem, akkor határozottan nyilatkozni fogok. (Tompa Mihály Arany Jánoshoz írt leveléből, 1857)

Az Aranykor Egykori Lovagja