(szeszélyes napló / 33)

Én még most sem vagyok elhatározva, mit teszek a nagy vacatióval. Budára menni, nem tudom ér-e valamit, miután augusztus közepe előtt az érettségi vizsgák miatt bajosan indulhatnék és szept. vége felé haza kellene sietnem. Mit ér a vizgyógyból ennyi? Aztán meg vízgyógy-e az ott Budán, kipótolná-e Graefenberget ? Végre használna-e valamit a víz ? Mindezt én nem tudom, legsajátságosabb pedig, hogy nincs is kitől megkérdenem. A nem vízgyógy-orvos vállat vonít az ily bolondságra, annak mindegy, megyek, nem megyek; a ki vízzel gyógyít, az mind a világot odavonná. így én nem tudok kitől orvosi tanácsot kérni. Ha allopathától kérek: kanalas orvosságra szorít és laxál, a homcopatha koplaltat stb., de azt egyik sem mondja, menjek Budára, vagy Graefenbergbe. A budai vízgyógyító pedig természetesen azt fogja mondani: óh, igen, tessék, jó lesz. (Neki mindenesetre.)
Meglehet, minden nagy feltételek mellőztével szépen itt maradok, vagy legfölebb Szalontára megyek. De megvallom oda sem vágyok, mert ott most nagy komédiát tennének velem, hadd felejtsék egy kissé az arczképet. Furcsa az, hogy az ember ily borús kedélylyel oda menjen, hol minden szavát úgy fognák lesni, mint oraculumot. Én nem vagyok rnár a lakomák, toastok és vivátok embere.
Mindazáltal ne gondold, hogy mostanában többet, vagy csak annyit is szenvednék, mint ez előtt. Fejzúgásom ugyan még tart, de mértékletes életmód s egy kis testmozgás mellett tűrhető állapotban, s ha nem víg, de nyugodt kedélylyel vagyok. Csak a hűhót és lármát nem szeretem, legörömöstebb vagyok családi magányomban. Iskolai dolgaim elfoglalják időmnek nagy részét, a mi fcnmarad, eltöltőm cgygyel és mással. Verset nem írtam ősz óta — legalább semmi egészet; majd ezentúl prózát írok. Képtelen az, mily rossz az én prózám, régóta nem gyakorolván azt. (Arany János Tompa Mihálynak írt leveléből, 1857)

Kedves Miskám! Már nem győzöm várni válaszod. Elindulásom előtt írtam, s megkértelek, hogy, ha felelsz, Szalontára utasítsd a levelet. De te nem felelsz; elmentem, visszajöttem, itthon ülök, még sincs levél. Ez aggaszt. Bizonyosan bajod van. Ezért bűnnek tartam, tovább várni válaszodat. Légy szíves, csak egy sorban megnyugtatni bennünket. Én bezzeg szórakoztam eleget, lia a szórakozás használna nekem. Aug. 13-án indultunk, szept. 18-án érkeztünk haza. Hogy kedves vendégek voltunk, — érti magát. A mitől féltem a Szalontára menetelben, szerencsésen elejét vettem. Megmondtam, ne komédiázzanak,- mert azonnal szököm. így elmaradt a nagy részvényebéd, dictiok, toasztok stb. melyekre erősen készültek. Csupán egy kis éji zenét kapott a lyányom s egy tánczeste rendeztetett.
Különben az időt lehető legjobban töltöttük, a mennyiben jó időtöltés a dolce far’ niente. Egy betűt sem dolgoztam, még csak nem is olvastam. Közelebbi s távolabbi kirándulások a környékbeli rokon- és barátainkhoz tették változatossá az ott mulatást. Többek közt a híres Körösvölgyét is láttam száz meg száz bizarr alakú szikláival, — s mondhatom szebb ám, legalább vadregényesb, mint a szép Diósgyőr. (Arany János Tompa Mihálynak írt leveléből, 1857)

Kedves barátom! Nem válaszolhattam leveledre sokáig, hejh, válaszolhatok már most!
Azután, hogy utolsó levelemet írtam, melyben hittunk ide benneteket, elvittem családomat a fürdőbe. Szeptember 26-án kis fiam verességbe esett, de szerencsésen átment rajta; 14 nap múlva dagadni kezdett, de megint meglohadt és jobbacskán volt; végre a legkifogásnélkülibb gond, ápolgatás, kúráltatás daczára is okt. 23-án reggeli 7 óra után meghalt. Feleségem leírhatlan állapotban van; magamat is, bár férfi vagyok, majd megtébolyít a fájdalom. Ha láttátok volna most ezt a gyermeket, gyenge testében mennyi szellem, kedély volt. Mindennek vége! (Tompa Mihály Arany Jánosnak írt leveléből, 1857)

/E levélre Arany kétségkívül azonnal válaszolt, e válasza azonban nincs meg, sem Tompától semmi újabb levél a következő 1858 febr. 5-ig./

Az Aranykor Egykori Lovagja