Ta­vasz jöt­tén sze­ret­tem vol­na Lisz­nyó­ba is ki­lóg­ni Pu­fi­val, mert un­tam már A na­drágos ten­gés-len­gést Ke­rek Fer­kó­val, de hiá­ba ját­sztam vá­rossz­er­te egy egész dél­után a nyo­mo­zó­ku­tyát, si­ker­te­le­nül zá­rult min­den kö­röm, még egy pör­költ­nek va­ló kö­röm szi­ma­tát sem fog­tam. Hej, azok a ré­gi szép idők, ami­kor a szín­ház klub­já­ban fo­ga­dás­ból 55 perc alatt meg­et­tem egy fél ki­ló sze­be­ni sza­lá­mit…! De Lisz­nyó­ban ek­kor már nem volt ki­vel, kit és mi­vel fo­gad­jak, meg­csap­pant a kedv, az erő. Hol volt már a Püs­pök bra­vúr­ja, aki ki­ta­szí­tot­ta 16 km-re a gyer­mek­ko­csit, a bé­bit tisz­tá­ba tet­te, és vissza­zöty­köl­tet­te Szent­györgyre. (Le­ga­lább a cse­me­te ide­jé­ben hoz­zá­szo­kott a meg­ráz­kód­ta­tás­hoz.)

Ne­kem is hoz­zá kel­lett szok­nom, hogy LÜSZ-tör­zs­tag urak a vá­ros­tól ke­rék­pár­nyi­ra pá­ro­sá­val vá­sá­rol­nak pa­raszt­há­za­kat. Oly­kor én is fel­ke­re­ked­tem, ha ki­kap­cso­lód­ni ke­re­ke­dett ked­vem, be­kap­cso­lód­tam az elér­he­tőbb élve­ze­tek­be, fel­pár­tol­tam a pár­tü­tő­ket.

A könnyen ütő Párt egy­re vé­re­seb­ben ré­sen volt, az or­szág pe­dig egy nagy ha­sa­dék lett a sza­ka­dék szé­lén. Ak­tua­li­zál­ták a nó­tát: Mu­la­tok, mert rossz ked­vem van… De a Deb­re­cen­be ké­ne men­ni ma­radt a ré­gi. Sőt fe­le­rő­sö­dött: egy­re töb­ben men­tek. Ál­há­zas­ság­gal. Meg ki­te­le­pe­dés­sel. Meg sza­kadt szív­vel.

Dzso­ni, aki ko­ráb­ban LÜSZ-gi­tár­os­ként állt ba­rá­ti becs­ben, Bécs­ben pos­táz­ta ne­kem a hi­va­ta­los meg­hí­vót. Le­gyin­tet­tem rá. De Cod­re­scu­ra fel­fi­gyel­tem. Most ki­bújt  a zsák­ból. És be­leütöt­te ma­gát a fe­jem­be. Ro­mán szer­ző tá­kol­má­nyát ka­la­pál­ta össze ná­lunk. Cí­me: Kor és igaz­ság. (Már a cí­me nem igaz!)

A kez­de­ti, „a for­ra­dal­mi ro­man­ti­ká­val te­le kor­ban, amely a ha­zai szo­cia­lis­ta épí­tés el­ső sza­ka­szát je­len­tet­te”, te­het­sé­ges, „el­hi­va­tott­sá­guk­hoz mél­tó­an” hely­tál­ló jó né­hány fia­tal »pá­lyá­ját tö­rik de­rék­ba, bűn­te­len áldo­zat­ai­vá vál­nak a tör­te­tők­nek, a szá­mí­tók­nak, a kö­zép­sze­rű­ség lo­vag­jai­nak. Az idő szol­gál­tat igaz­sá­got ne­kik, de nem „de­us ex ma­chi­na” mó­don, ha­nem a IX. Kon­g­resszus ré­vén, me­gújult és hu­má­nus­sá vá­ló párt­po­li­ti­ká­nak kö­szön­he­tő­en.« (Me­gyei Tü­kör, 1986. má­jus 7.)

Ak­kor már csak így le­he­tett, csak így sza­ba­dott ír­ni. Az vi­szont nem volt kö­te­le­ző, hogy a ma­gyar nyel­vű elő­adás ál­lo­más­je­le­ne­té­ben a han­gos­be­mon­dó ro­má­nul han­gos­be­mond­ja a me­net­ren­det. A ren­de­ző elv­társ kül­de­té­se dik­tál­ta, akár­csak az in­ter­jú­ját, mely­ben le­szö­gez­te, hogy már csak az ide­va­ló­si fe­le­sé­ge ré­vén is annyi­ra meg­sze­ret­te Szent­györ­gyöt, hogy fe­led­ni tud­ja Bu­ka­res­tet. Kö­vet­kez­te­tés­em­ben fe­jén ta­lál­tam a szö­get: azért jött, hogy szín­há­zun­kat meg­ter­mé­ke­nyít­se. S lám, már­ci­us­ban meg is szü­le­tett a ro­mán ta­go­zat! A nem­zés ide­jén olyan nem­te­len plety­kák is szárny­ra kel­tek, hogy meg­ada­tik ne­künk be­teg nyel­vi egyol­da­lú­sá­gun­kat egy­sé­ges ké­tol­da­lú­ság­gá kar­rie­ri­zál­nunk. Ho­gyan szo­kott hat­ni az ilyen sar­ka­la­tos hely­zet az em­be­rek­re? Egye­se­ket ön­meg­tar­tóz­ta­tás­ra sar­kall, „má­sok, a jó ke­len­dő­ség­re va­ló te­kin­tet­tel, mi­ként a hí­res-ne­ve­ze­tes Schle­mihl Pé­ter az ár­nyé­ká­val tet­te: sza­va­in­kat vi­szik vá­sár­ra s ad­ják el az édes tej­jel együtt, mit any­juk ke­be­lé­ből szív­tak.” (Sü­tő And­rás: Na­gye­nye­di fü­ge­vi­rág)

Sze­ren­csé­re  a haj­lan­dók vé­gül a haj­la­muk­kal ma­rad­tak.

Mi­köz­ben Cod­re­scu a szín­há­zunk­kal szél­há­mos­ko­dott, aköz­ben:

(Nap­ló) Ren­de­ző szü­le­tett. Két­ség­te­le­nül. Pa­rász­ka Mik­lós Szat­má­ron. Je­an Val­jan Ál­do­za­ti nem­ze­dék c. gyat­rál­má­nyá­ból öt­le­tes, so­kat­mon­dó, élve­ze­tes elő­adást va­rá­zsolt a fia­tal gár­dá­val (+Ná­dai).

Bra­vó, Mik­lós! Így to­vább!

A Je­an Val­jan egy ro­mán pan­cser ál­ne­ve, a Mo­liè­re vi­szont egy fran­cia zse­nié. ’86 nya­rán Ko­vács Le­ven­te pró­bál­ta ná­lunk A fö­svényt, én pe­dig ná­la a Clé­an­te-ot, a fö­svény fi­át.

(Nap­ló) Nem ér­tet­tem, mit akar Le­ven­te a sze­re­p­osz­tá­som­mal, bár sej­tet­tem, hogy elő­áll va­la­mi­vel… s nem szép hőssze­rel­mest kell ját­sza­nom. Rö­vid idő alatt meg­nyug­ta­tott, tet­szik az el­gon­do­lá­sa, öröm­mel já­rok pró­bá­ra… még ká­ni­ku­lá­ban is. Az sem szeg­te ked­ve­met, hogy a sze­rep ere­de­ti­leg – ál­lí­tó­lag!!! – a Csa­póé volt, de­hát ő fil­mez. Így van ez már, elvég­re szín­ház­ban va­gyunk.

Nyil­ván nem kell be­le­dög­le­ni a sze­re­posz­tás­ba. Apó­som vi­szont be­le­halt a do­hány­zás­ba. Jú­li­us 29-én dél­ben aláz­kod­tunk be Va­dász­só­gor­ral a vá­ro­si nép­ta­nács­hoz ke­vés­ke so­ron­kí­vü­li ben­zint ku­nyer­ál­ni, hogy Lisz­nyó­ban in­téz­hes­sük a te­me­tést. A ki­kent-ki­fent mi­tug­rász fri­zu­rá­ja  a mel­le­mig ért, a hu­mo­ra a  tyúk­sze­me­mig. Így mi­tug­rált a só­gor­nak:

– A ha­vi kü­lön­le­ges tar­ta­lé­kunk el­fo­gyott, nem te­he­tek ró­la, hogy az ap­ja a hó­nap vé­gén halt meg.

Ilyen szel­le­mes he­lyek­re jár­tam én ak­kor­já­ban. Pél­dá­ul a Sze­ku­ri­tá­té­ra is. Mert idő­köz­ben még­is kí­ván­csi let­tem a Bé­csi Ope­rá­ra. Jár­tam hát a szent­györ­gyi Nagy­ház­ba. Sű­rűn. El­sze­kur­vul­tam. De K. elv­társ nem no­szo­ga­tott. Csak min­degy­re újabb és újabb ta­lál­kát adott. Nem ér­tet­tem. Egy ide­ig. Az­tán egy dé­li ve­rő­fény be­lém ver­te a fényt, és meg­vi­lá­go­sod­tam.

A szo­cia­lis­ta pa­ra­di­cso­mi út­le­ve­lek osz­tá­lyán nem lé­vén ubor­ka­sze­zon, min­den al­ka­lom­mal nagy tö­me­gen kel­lett át­ver­gőd­nöm, hogy be­jut­has­sak a ti­tok­za­tos, zárt osz­tály­ra. A kö­zön­sé­ges úti ok­má­nyok­ra ácsin­gó­zó kö­zön­ség is­mer­te a mű­vész urat, és ezút­tal nem tap­solt ne­ki. Kü­lö­nö­sen a bér­let­sze­rű­en vá­ra­ko­zók néz­tek bé­renc­nek, de hát nem te­het­tem nyílt szí­ni szín­val­lást. In­kább rá­dup­láz­tam a kény­szer­fel­lé­pé­sem­re: az ut­ca kö­ze­pén kö­ze­lí­tet­tem a köz­pon­ti épü­le­tet, és lát­vá­nyos ív­ben for­dul­tam be. Hogy lát­va lás­sa­nak. Oly­kor gyo­mor­fel­for­du­lást mi­mi­káz­tam. Míg­nem for­du­la­tot vett a hely­zet. For­dít­va dön­töt­tek: elen­ged­tek! Meg­for­dult ve­lem a vi­lág! Meg­for­du­lok Nyu­ga­ton? Meg­for­du­lok-e Nyu­ga­ton? Nyu­god­tan mond­ha­tom: fo­gal­mam sem volt ró­la. Ak­kor még. Min­de­ne­set­re be­ó­va­kod­tam a szín­pa­dra, fá­tyo­los te­kin­tet­tel kör­be­si­mo­gat­tam a já­ték- és né­ző­te­ret, le­som­for­dál­tam az elő­csar­nok­ba, vég­ig­pász­táz­tam a kép­sort…

Ador­já­ni Zsu­zsa Már­ton Ár­pád

Ba­lázs Éva      Mol­nár Gi­zel­la

Bá­lint Pé­ter      Nagy Ilo­na

Bot­ka Lász­ló      Nász­ta Ka­ta­lin

Csa­pó György      Ne­mes Le­ven­te

Cser­gőffy Lász­ló Pi­ros­ka Klá­ra

Dar­kó Éva      Rozs­nyai Jú­lia

Dar­vas Lász­ló      Si­mon And­rás

Deb­rec­zi Kál­mán     Sza­bó Má­ria

Do­bos Im­re      E. Sza­bó La­jos

Fü­löp Klá­ra      Sza­bó Zol­tán

Gaz­da Zol­tán      Tóth J. Ta­más

Győry And­rás      Vá­rady Má­ria

Ist­ván Már­ta      D. Vá­sár­he­lyi Ka­ta­lin

Ka­la­már György      Ve­ress Lász­ló

Kő­mí­ves Mi­hály     Völ­gye­si Já­nos

Kri­zso­vánszky Szi­dó­nia      Zsol­dos Ár­pád

Lász­ló Ká­roly

Ren­de­zők:

Völ­gye­si And­rás fő­ren­de­ző

Ba­logh And­rás

Igaz­ga­tó      Ali­gaz­ga­tó

Da­li Sán­dor      Bá­kai Ba­lázs

…majd el­haj­tot­tam Lisz­nyó­ba, csi­ga­fé­kes szín­pa­dia­san ki­lép­tem a ka­pun – és egy könyv­vel meg egy li­ter bor­ral ne­ki­vág­tam…

Egy hét múl­tán Va­dász­só­gor ki­dob­ta a har­csa­fű­részt.

U. i.:

Ha meg­ha­lok, jó em­be­rek,
Edit mel­lé te­mes­se­tek!

Fej­kö­vem­re ezt vés­sé­tek:

Ját­szot­tam, ír­tam,
Mó­káz­tam, sír­tam,
Sze­ret­tem, it­tam,
Gyű­löl­tem nyíl­tan
Hon­ta­lan kín­ban.

Meg­nyug­szom im­már
Itt­ho­ni sír­ban.

De ad­dig: Eme­lem po­ha­ram!

Nyelv­tár­si üd­vöz­le­tem min­den ked­ves és ked­vet­len ol­va­sóm­nak.

VÉGE

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ