Fülöp Kálmán: Fakult kép

Nagyanyám arcán jött az este,
asztma kínozta, mosolya fájt.
Béke nyílt: a tekintetében,
bújócskázott a rút világ.

Kenyeret sütött, a dúcra vártam,
lángolva sikkant le a padra.
Nem szólt, csak némán tört a dúcból,
s ráncos kezével ideadta.

Ő volt a némán fájó jóság,
az élet s a rongyos halál.
A keretből gyötrő válóság:
szólítgat, lágy kenyérre vár