Puskás György fényképei nyomán

Vastag a jég télen-nyáron.
Vajon élnek-e még halak
– mint színek a szivárványon –
a vas-kemény felszín alatt?

Eltűnt partok közé hidat
ívelni sok ezer színből,
amit most mély hideg itat,
és nem ismerünk csak hírből.

Üszkös ágon varjú károg,
mint pehely, hull a fekete.
Látja a gép, s én is látom,
milyen e magány köpenye.

Ég az erdő ott keleten,
lángja tiszta fehér pára,
táplálják konok gyökerek –
bús húrokon pengő bánat.

Ég a boglya fakó lángja,
kialudni nem fog soha:
őrtűz, és a hajnalt várja,
akárki is hordta oda.

S a fenyő, mint templom tornya
zúgja-zengi, kongja-bongja:
járt erre már sok jégkorszak,
s mint pernyét, a tűz szétszórta…

Fotó Puskás György