Nem tudod, hol szerezhetnék egy jó kis pisztolyt?
Lelövöm. A Rózsák terén lövöm le, a virágóra mellett.
Megyek az utcán, járókelő, lógatok cekkert, hátha valahol adnak valamit, hetvenes-nyolcvanas évek, sokoldalúan fejlett szocializmus. Mi a különbség az átlagember és a milicista között? Mindkettő cekkerrel jár, utóbbié meg is telik.
Cservenyákot azért vetkőztették le, mert falazott egy raktárosnak, akit valamelyik jóakarója befújt, jött a gazdasági rendőrség, és hát a nyomorult raktáros rávallott Cservenyákra, megmondta, miként „biztosította” ez a szállítmányokat.
Tessék? Beült a sofőr mellé a kabinba, egyenruhában, így aztán nem is állította le őket senki.
Cservenyák civilben? Senki meg nem ismerte. Bánatában lakhelyet váltott, akkor költözött Marosvásárhelyre. De én még a havas alatt ismerkedtem meg vele…Hogy bárcsak sose láttam volna!…Lóbálom a cekkerem, járok le s fel a fürdővároska főutcáján, lesem a vendéglőket: mikor kanyarodik valamelyik udvarára a géhás kocsi, mert akkor, aki ügyes, kaphat „gosztátcsirkét pungában”. Hát szembejön egyik diákkori pajtásom, fociztunk együtt, förödni jártunk a Küküllőre, udvaroltam a nővérének egy kicsit, a csóró szép kis karriert csinált, kék ing, piros nyakkendő, bőrkabát, olasz félcipő, kiöregedett a KISZ-től, mondja, s most ő a főnök az élelmiszer-lerakatnál. Karon fog, gyere az irodámba, haver.
Ott minden, amit szem-száj megkívánhat. Nekem adná az egészet, úgy örül a találkozásnak Kurtics Feri. Negyed kilónyi kávéra, fagyasztott tyúkra, némi cigarettára futja a pénzemből. Konyakozunk, kávézunk, dumálunk, egyszer csak megjelenik ez a pofa. Ez a Cservenyák. Kurticcsal nagy barátok, veregetik egymást hátba, bemutatkozunk, iszunk, dumálunk, mondunk politikai vicceket. Megjárt az ital, tudtam húsz Rákosi-viccet, azokat Csaura konvertáltam, és eresszed! A raktár zengett a nevetéstől, a rakodók is beszivárogtak, abbahagyták a melót, harsogva röhögtek. Cservenyák is mondott egyet-kettőt, ott né. Úgy váltunk el, mint régi barátok.
Másnap hívatnak az őrsre, várt egy barna bőrkabátos civil, mondja, hogy ő Suciu hadnagy, és nyilatkozatot kér arról, ami tegnap a raktárban történt.
Éppen szülinapom volt, megyek haza, nézem a postaládát, hát egyetlen üdvözlet, az is kitől? Na? Cservenyáktól.
Jártam a falvakat, virágvasárnapi istentiszteletekre, búcsúkra mentem, ha valahol könyvbemutató vagy találkozó volt, megjelentem. Nem voltam úgynevezett ellenálló, csak égett a szemem a gyűlölettől.
Mit gondolsz, kivel találkoztam mindannyiszor?
Kérdem a szekust, Suciu hadnagyot:
– Magukhoz tartozik ez az alak?
– Melyik?
– Hát ez a dagadt, kopaszodó seggdugó, aki minden könyvet megvásárol és dedikáltat a szerzőkkel, a közelükbe férkőzik, provokáló kérdéseket tesz fel, aztán bizonyára feljelenti őket.
– Azt én nem mondhatom meg, ki a mi emberünk; csak azt, hogy ki nem az – mosolygott titokzatosan Suciu. – Rövidesen maga is a miénk lesz.
Hát nem lettem, Suciu úr!
1989 után egy ideig a föld alá bújt Cservenyák. Nem láttuk, de lehet, hogy ott ólálkodott a gyertyás tüntetők között, biztos helyről figyelte, mi történik a Bolyai téren, szolgálta régi-új gazdáit.
Aztán ismét elkukkant. Nem mondanám, hogy hiányzott.
Mikor eljött végre az ideje, utazom, s kérem a dossziémat. Azt mondják:
– Hát maga elvitte már, Vasadi úr.
Én? Hogy elvittem volna? Ne vicceljen. Na, hivatja a beosztottját, az szabadkozik, ő nem hibás. Aki elvitte, hasonlít rám. Mutatja az aláírást, hát az is pont az enyém, meg a buletinszám is talál.
A kurva Cservenyák.
Elmentem a falumba, Csiha püspök úr vizitációjára, majd megütött a guta. Mit gondolsz, ki fényképezett fehér ballonkabátban, az újságírókkal egy sorban?
Pesten az ötvenhatos emlékezésen, kis japcsi kamerával, mit gondolsz, ki filmezett?
A Postaréten ki ágál, ki tapsol, hogy lyukad ki a tenyere? Kérdem a fehér karszalagostól, ki az. Ja? Hát az egyik legjobb magyarunk. Nincs rendezvény, hogy meg ne jelenne. Véletlenül találkozik a pillantásunk, szélesen rámvigyorog, azt mondja a tekintete: „Szevasz, te vén partizán, hát te is kitavaszodtál? Előjöttél barlangodból?…”
És lefényképezett megint.
Tegnap volt a születésnapom, elrúgtam az ötvenkilencet. Gyermekeim felnőttek, unokáim szétszórva itt-ott. Nézem a postaládát, persze nem számítottam semmire. Mióta a feleségem öröklétre szenderült, teljesen elmagányosodtam.
„Keves Vasadi úr! Sok boldog születésnapot, gyümölcsöző tevékenységet kívánok, az erdélyi magyarság érdekében!”
Te is filmezel? Na, akkor figyusz!
– Cservenyák! Itt kijelentem, ennek az újságírónak a jelenlétében, hogy ha nem kukkan el örökre, én magát fényes nappal, Cservenyák. A Rózsák terén. A virágóra mellett. Hogy mikor eldől, mint egy korpás zsák, törjön össze maga alatt mind a két mánus.
Hanyagoljon, Cservenyák. Mert ha nem…De ezt már mondtam.
Tényleg olyan nehéz egy jó kis pisztolyhoz jutni Marosvásárhelyen?