Ivájsz Nyikt hórihorgas alakja rárajzolódott a csűrhöz csatolt kis istálló meszelt falára. Tehéntrágyával dúsítottuk a vakolatot, és ez bizony átütött a későbbi mészrétegen, épp Ivájsz Nyikt képéhez valóra sikeredett. Úgy működött ez a golyhó, mint valami mókagép, pedig egyszerűen csak kedveskedni akart nekünk, félárváknak, akik úgy vártuk a Jézust, mint a lelkünk üdvösségét. Vagyis úgy csüggtünk ezen az Ivájsz Nyikt nevű legényen, mint akit el lehet képzelni a Jézus követeként. Mert Jézust és az Istent nem szokás láttatni; akinek mégis megjelennek, együtt vagy külön-külön, az rendszerint megdicsőül.

Ezeket a papunk mondta, de persze felét sem értettük.

A lelkészünk sok kilométerről caplatott föl a hegyi faluba, gumicsizmásan, és ha sikerült a temetés, szekérrel vitték haza a völgybe.

Ha példul megdicsőülnék, fogalmam sincs, miként viselkednék, mert erre senki sem gondolt, ilyen fiatalon nem lehetek kész az üdvösségre. Holott a legelső dolog mindig az, hogy miként viselkedünk.

Nagyapám egyszer nyulat fogott, és eleresztette. Kérdeztük, miért. Mert nem volt szegény hozzátartózkodva, ezt mondta az öreg, nemcsak minékünk tűnt öregnek, a bátyjai is bácsizták, mert megjárta a galíciai frontot, amazok pedig sántának s bebegősnak születvén föl lettek mentve a hadi kötelezettség alól. Úgy lőtték el a jobb karját, hogy könyökből megmeredt a csontja, s a húsvéti bárányt elég volt felakasztani rá, majdnem pontosra megmondta, hány kiló s mennyit ér.

De ő legalább hazajött a világháborúból.

Akik ottmaradtak, nem tudtak viselkedni?

Ezt a világháborút úgy képzeltem el, hogy mindenütt ott a világ, és a katonák lövik egymást, miközben fogalmuk sincs a világról magáról.

Nekem sem volt semmiféle fogalmam a világról.

Nagyapámat néha próbáltam vallatni a kérdésről. Mindössze annyit csikarhattam ki belőle, hogy a világ és háború sem nem olyanok, mint ahogy ő képzelte, mielőtt háborúba vitték, sem nem olyanok, mint ahogy én képzelném, ha elvinnének engem is.

Ő sem lehetett hozzátartózkodva a golyóhoz a galíciai dombokon, mikor fölhajtották a tisztek, kalbásztölteléknek.

Most kellene megértenem a nyulakat is.

Ivájsz Nyikt egyszer csak ott volt nálunk, és azt mondta nagyapámnak, hogy a buzsdikát meg kell operálni. Kissé bolondikusan fejezte ki magát, de a munkájára nem lehetett kifogás, mert a juhakol valóban javításra szorult, az oldalát még hatvanegyben rúgta ki egy gazdaemer, ma sem árulom el a nevét, enyhén szólva vonakodott aláírni a belépési nyilatkozatot a kollektív gazdaságba, míg eljutnának rekvirálás közben a községháza pincéjéig, éppenséggel nálunk talált a számára gyűjtőfogházi szállást a Setét Jegyző meg a csatlósaivá szegődött helybeliek, szám szerint ketten.

A beduttyantott gazda egyszerűen kirúgta a buzsdika oldalát, korhadt volt anak a deszkája, s kilépett. Kezében a vasvillánk, a ganéhányó. Aki hozzám nyúl, belédöföm, mondta.

Nálunkfelé nagyon szelídek a népek.

Ivájsz Nyikt kinyitotta a könyvét, és felolvasott nekünk. Ültünk a buzsdikában, Laci egy gerendavégen, Ilonka egy kórézsuppon, én legszívesebben Ilonkán, de mindig letaszajtott magáról, akkor is, amikor bikáztunk. Valamiért mindig csak Lacit szerette.

De akihez végül férjhez ment, halálra gyötörte. Nem szabad részeges emberhez menni.

Ivájsz Nyikt könyvét egyszer elcsórtam, mert sehogy sem tudtam megfejteni a szentbeszédét. Valahogy így szólt: „És amikor elmenének, akkor vissza is jövének. És amikor visszajövének, újfent elmenének vala. És aki született, az élt, majd meghala. És mikor mindenki elmene, nem mindenki jöve vissza.
Aki pedig vissza sem jöve, arról az Úr nem gondoskodik vala.”

Pedig szerintem éppen azokról kellene gondoskodnia a Jóistennek, akik már nem tudnak sehonnan sem visszajönni.
Én a mai eszemmel a hitemből jönnék vissza, például ehhez az Ivájsz Nyikt nevű hórihorgas, hegyes süvegű csapzott lelkű vénlegényhez, aki tanítónak született, de rossz vasútra ültették, eltérült tőle a jó szándék, mert a gonoszok elállították a váltóját, hogy ne lehessen sem pap, sem prédikátor, sem esperes, sem püsperes, pedig az Isten, akit szeret, annak lehet hogy kisebb kanállal mér, viszont az a kanál ezüstből vagy éppen aranyból van.

Nem volt szép dolog tőle, amit tett.

Mesélték, hogy néhány nadrágost vágott félre az útjából. Mégsem érkezhetett meg, sehová.
Ivájsz Nyikt könyvét éppen akkor csórtam el egy kis időre, amikor elfordult tőlünk, hogy kivizelje magát.
Szinte belebuktam a tolvajkodásba, mert a buzsdikában velünk párálló juhok éktelen bőgésbe kezdtek, amikor kinyitottam az Ivájsz Nyikt Szent Bibliáját.
Amelyben legnagyobb döbbenetemre, csak üres papír zizegett, egyetlen betű nélkül.

Keresnek a szászok, hallottuk nemsokára.

Ivájsz Nyikt az válaszolta: Ivájsznyikt.

Keresnek a szászok, hallottuk ismét.
Magyarul szólt az illető.

Ivájsz Nyikt csendben becsukta a Szent Bibliát, azt mondta nekünk, félárváknak, hogy most elmegy prédikálni a szászoknak.

Dehát maga nem is tud szászul, vetette ellene Laci.

Vigyen magával engem is, én legalább olvasok németül, kérte Ilonka. És mindjárt demonstrálta is, ájn un cváj, dráj und fír, pioníre hájzen vír, rote fáne voln vir trágen und in állen spráhen zágen, ájn und cváj, dráj und fír, pioníre hájzen vír.

Ivájsz Nyikt kifehéredett, illetve inkább kisárgult, mint a buzsdika oldala a tehéntrágyás mésztől, fogta a könyvét, és elment.
Ilonkának megsimogatta a varkocsát.
Jóleshetett neki, a hajában serkék sertepertéltek éppen.

Mondta aztán nagyapánk, hogy a Hórihorgast elvitte a Szeku, nem volt szász, nem volt román, nem volt magyar, sem semmiféle, csak ember volt, de ezt tűrik meg a legkevésbé.
Pont azt nem hitték el neki, hogy nem beszél németül.
Szolga volt a szász gazdáknál, Jövedicsen, Darlacon, és amikor rászóltak valamiért, azt felelte, hogy Ivájsz Nyikt.
Ha valaki emlékszik rá, netán a családját ismerné, szóljon.
Mert mi úgy tudjuk Ilonkával és Lacival, hogy senki sem maradt utána.

Mint ahogy előtte sem tudunk senkiről.
Vannak ilyen pasasok, akik a semmiből és a lehetetlenbe.

Jaj, igen. Jézuskánk is volt bizony, de amit emlékezetbe véshetően kaptunk, az valóságosan s nagy bizonyossággal Ivájsz Nyikt felől, az ő üres bibliájából érkezett. „És amikor elmenének, akkor vissza is jövének. És amikor visszajövének, újfent elmenének vala. És aki született, az élt, majd meghala. És mikor mindenki elmene, nem mindenki jöve vissza.
Aki pedig vissza sem jöve, arról az Úr nem gondoskodik vala.”

Még mondanék ide valamiket, de teljesen fölösleges.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ