„Egy héten át nem vetettem le az ezermesteri kezeslábasomat, se éjjel, se nappal, nem fürödtem, nem borotválkoztam, nem mostam fogat, mert a szerelem, ha későn is, de megtanított rá, hogy az ember valakinek a kedvéért hozza rendbe magát, valakinek a kedvéért öltözik fel és kölnizi be magát, és nekem sohase volt kiért.”

Nosztalgiával áthatott, derűs szemléletű kisregénnyel örvendezteti meg olvasóit a világhírű kolumbiai író. A cím ellenére pornográfiáról szó sincs, hanem a nagyívű elbeszélés vagy kisregény egy csodálatos szerelem emlékezetét vette a vállára egy kilencvenéves tárcaíró és egy mulatt 14 éves varrónő közt, amit az elmúlás felhői öveznek, de nem rejtik el az író élniakarását. Az író megtartja a mágikus realizmus néhány kellékét, hogy a csodálatos mű a kellő színben ragyogjon, noha előadása visszafogott és mértéktartó, mindenesetre megérteti velünk, hogy a szerelem nemcsak Macondóban földrengés, hanem a világ bármely pontján.

Magvető Kiadó / www.magveto.hu

Részlet

„A kilencvenedik születésnapomra azt az ajándékot találtam ki magamnak, hogy egy szűz kamaszlánnyal töltök egy szenvedélyes éjszakát. Eszembe jutott Rosa Cabarcas, egy titkos találkahely tulajdonosnője, aki értesíteni szokta a jobb ügyfeleit, ha akadt egy feltálalható primőrje. Sem az ilyen, sem a másféle obszcén csábításainak nem engedtem soha, de ő nem hitt az elveim tisztaságában. Az erkölcs is csak idő kérdése, mondta egy kaján mosollyal, majd meglátod. Valamivel fiatalabb volt nálam, és már olyan sok éve nem hallottam róla, hogy akár meg is halhatott már. De az első telefoncsöngetés után ráismertem a hangjára, és rögtön a tárgyra tértem:
– Ma akarok.
Rosa felsóhajtott: Jaj, te bölcsek bölcse, húsz évre eltűnsz, aztán csak azért jössz vissza, hogy lehetetlent kérj. De rögtön visszanyerte üzleti hangját, és fél tucat jobbnál jobb lehetőséget ajánlott, igaz, csupa használt árut. Mondtam, hogy nem, szűznek kell lennie, és ma éjszakára kell. Mire ő ijedten kérdezte: Mit akarsz bebizonyítani magadnak? Semmit, feleltem a legfájóbb pontomon megsebezve, tisztában vagyok vele, hogy mit tudok, és mit nem tudok. Az asszony szenvtelen hangon jegyezte meg, hogy a tudósok mindent tudnak, de egyet azért mégsem: nincsenek már szüzek sehol a világon, csak ti, az augusztusiak. Mért nem rendelted meg idejében? Az ihlet nem jelenti be magát előre, mondtam. De várni talán hajlandó, mondta ő, mert mindig is bölcsebb volt bármely férfinál, és arra kért, hogy legalább két napot adjak neki, hadd nézzen jól körül a piacon. Mire komolyan figyelmeztettem, hogy egy ilyen ügyletnél, az én koromban, minden óra egy évnek számít. Akkor nem lehet, mondta ő a legcsekélyebb kétség nélkül, de nem bánom, baszd meg, így izgalmasabb, egy óra múlva hívlak.
Mondanom sem kell, mert mérföldekről látszik rólam, hogy csúnya, félénk ember vagyok, és anakronisztikus jelenség. De nem akartam ilyennek látszani, ezért mindent megtettem, hogy épp az ellenkezőjének lássanak. Mind a mai napig, amikor is úgy döntöttem, hogy saját, szabad akaratomból elmesélem, milyen vagyok, ha nem másért, hát csak azért, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet. Azért kezdtem azzal, hogy felhívtam Rosa Cabarcast a szokatlan kéréssel, mert a mából visszanézve, akkor kezdődött el az új életem, egy olyan életkorban, amelyben a halandók többsége már halott.”

„A szexuális életkorom sohasem okozott gondokat nekem, mert az, hogy mire vagyok képes, nem annyira éntőlem függött, mint inkább a nőktől, és ők, ha akarják, tudják, hogy mit hogyan. Ma csak nevetek azokon a nyolcvanéves fiúkon, akik ijedten fordulnak orvoshoz ezek miatt a riadalmak miatt, mert nem tudják, hogy a kilencveneseknél még rosszabb a helyzet, de már nem számít: csak annak lehet panasza, aki él. Az viszont az élet igazi diadala, hogy az öregek emlékezete mindent kiejt magából, ami felesleges, de az olyan dolgok esetében, amelyek igazán érdekelnek minket, ritkán mondja fel a szolgálatot. Cicerónak van erről egy igen találó mondata: Nincs az az öregember, aki elfelejtené, hogy hova rejtette el a kincsét.
Ezekkel és más efféle gondolatokkal fejeztem be a tárcám első változatát, amikor az augusztusi nap kirobbant a park mandulafái közül, és a folyami postahajó, egyhetes késéssel az aszály miatt, elnyújtott bőgéssel beúszott a kikötő csatornájába. Arra gondoltam: itt jön a kilencvenedik születésnapom. Sose fogom megtudni, és nem is akarom, hogy miért, de azzal akartam kiverni a fejemből ezt a lesújtó gondolatot, hogy felhívtam Rosa Cabarcast, és megkértem, segítsen hozzá, hogy egy élvezetes éjszakával ünnepelhessem meg a születésnapomat. Évek óta csöndes békességben voltam a testemmel, klasszikus auktoraim közt bogarásztam, és szűk baráti körben komoly zenét hallgattam, de aznap olyan erővel támadt fel bennem a vágy, hogy az volt az érzésem, Isten üzen valamit vele. A telefonbeszélgetés után nem tudtam folytatni az írást. Felakasztottam a függőágyat a könyvtárszobának abba a sarkába, ahová nem süt be a délelőtti nap, és a várakozás fojtó izgalmával végigdőltem benne.
Gyerekkoromban minden jóval körülvettek, anyámnak számtalan erénye volt, de ötvenéves korában elvitte a tüdővész, apám a formák embere volt, aki soha semmi hibát sem követett el, és akit annak a napnak a reggelén találtunk holtan özvegyi ágyában, amikor aláírták a neerlandiai békét, amely véget vetett az Ezernapos Háborúnak és az előző század sok polgárháborújának. A béke olyan változást hozott a városba, amilyenre senki se számított, és nem is vágyott. A Széles utca, vagyis a későbbi Abello tér és a jelenlegi Kolumbusz sétány régi kocsmáinak forgalmát iszonyúan fellendítették a tömegesen ide özönlött némberek, hőn szeretett városomban, melyet lakóinak jámborsága és fényének ragyogása miatt mind az itteniek, mind az idegenek olyan nagyra becsültek.
Sohasem feküdtem le olyan nővel, akinek ne fizettem volna, és azt a keveset, aki nem volt hivatásos, ésszel-erővel meggyőztem róla, hogy fogadja el a pénzt, akkor is, ha utána kidobja a szemétbe. Húszéves koromban elkezdtem vezetni egy kimutatást: név, életkor, helyszín meg egy rövid emlékeztető a körülményekről és módozatokról. Ötvenéves koromig ötszáztizennégy nő, akikkel minimum egyszer együtt voltam. Aztán, amikor már a testem nem bírta az iramot annyi nővel, abbahagytam a listát, mert papír nélkül is fejben tudtam tartani őket. Megvolt a magam külön etikája. Sose vettem részt csoportos dáridókon, nyilvános viszonyt se folytattam, nem adtam ki titkokat, és se testi, se lelki kalandokat nem fecsegtem ki, mert fiatalkorom óta tudtam, hogy egyiket se lehet büntetlenül elkövetni.
Egyetlen furcsa viszonyom volt életemben, és azt a hűséges Damianával folytattam éveken át. Szinte kislány volt még, indiános arcú, erős és vadóc, kurta és ellentmondást nem tűrő szavakkal beszélt, és mezitláb járt, hogy ne zavarjon, miközben írok. Emlékszem, hogy A víg andalúz nőszemélyt olvastam a függőágyamban kinn a folyosón, és véletlenül ráesett a tekintetem, amint a mosóteknő fölé hajol: olyan rövid volt a szoknyája, hogy kilátszott alóla a húsos térdhajlata. Úgy elöntött a leküzdhetetlen forróság, hogy hátulról felhajtottam a szoknyáját, térdig lehúztam a bugyogóját, és elindultam toronyiránt. Jaj, uraság, mondta a lány egy panaszos nyögéssel, az nem bemenetnek, hanem kimenetnek való. Hatalmas remegés járta át a testét, de szilárdan tartotta magát. Szégyenemben, hogy így megszégyenítettem, az akkori legmagasabb tarifa dupláját akartam kifizetni neki, de egy fillért se fogadott el, így hát fel kellett emelnem a bérét, havi egy meghágást is belekalkulálva: ez mindig azalatt történt, amíg mosott, és mindig menetiránnyal szemben.
Egyszer eszembe jutott, hogy az a nemi napló jó nyersanyag lesz kisiklott életem szánalmas eseményeinek elbeszéléséhez, és a cím is meglett, mintha az égből pottyant volna: Bánatos kurváim emlékezete.”

Gabriel García Márquez legújabb regénye egy aggastyán és egy fiatal lány lehetetlen szerelméről szól. Az író műveiből jól ismert karib kisvárosi környezetben játszódó történet fiktív, de az önirónia nagyon is valóságos, és a regény minden sorát áthatja. Márquez új regénye nemzetközi irodalmi szenzáció, amely a memoárkötetek írása közben, divertimentóként született.

Összeállította: Kerekes Tamás