Áll Vadmalac a mezőszélen, azaz az obszervatórium domboldalának alján. Olyan a domboldal, mint egy legelő, amit viszont nem is kaszálnak, vagy mint erdei tisztás – az Isten vetette el, ami ott terem, kinő a földből.
Vadmalac közel megy, és hozzászól az immár sárguló fűszálakhoz. Egyhez, amelyik hozzá legközelebb áll:
”Most volt, hogy szürkéllt a föld, ti még ki sem bújtatok.”
Jobb első patájával még meg is simogatja az érett kalászt, mintha magában suttogná: ”Kedves!”
Majd folytatja az eredeti gondolatot:
”És már itt vagytok, sőt, már a magvatok hullatjátok nemsokára.”
Magában meg így fogalmaz:
”Bezárul a kör. – Kivár. Könnyel a szemében mondja: – Lett kör ugyanis, halleluja!”

Forrás: Lenolaj.hu