Nem tu­dom, mások hogy van­nak vele, de én csodálom az okos em­be­re­ket. És ez a csodálat, miután rácsodálkoz­tam ma­gam­ra is, nem vélet­len. Nem szer­zett, egy­szerűen ve­lem szüle­tett tu­laj­donság. És ez nálam már ak­kor meg­mu­tat­ko­zott, ami­kor még nem is tu­da­to­sult ben­nem… Ott lótot­tam-fu­tot­tam az okos em­be­rek körül, ke­res­tem a barátságu­kat, ci­pel­tem a táskáju­kat, és nem egyébért, csak­hogy hull­jon rám is egy kis fény. Hogy higgyék el: én is okos va­gyok. Mert azt már tud­tam én is, hogy az em­be­rek megítélése sajátos. S ha látják, hogy kik­nek a társaságában je­le­nek meg, el­ter­jed majd rólam is.

Kérdés per­sze az is, mitől oko­sak az okos em­be­rek? Al­ma­ma­got esz­nek? Mert a fe­leségem sze­rint ezért. És ami­kor fi­a­tal­ko­rom­ban egy hétig al­ma­ma­got et­tem én is, majd el­ke­se­red­ve ta­pasz­tal­tam, hogy nem történik ve­lem sem­mi, ami­kor fel­tet­tem a világ leg­oko­sabb kérdését, vagy­is, hogy nem érzek sem­mi változást ma­ga­mon, a fe­leségem, rögtön le­csa­pott. – Nincs sem­mi változás, azt mon­dod? – Igen – vála­szol­tam. – És a kérdés? – Az mi? – Fel tud­tad vol­na ten­ni ezt a kérdést, ha nem eszel al­ma­ma­got? Szóval így!
Vi­szont, ettől függet­lenül is csodálom az okos em­be­re­ket. A román par­la­ment­ben 133 dok­to­ri fo­ko­zat­tal bíró képvi­selő van. Hogy ez nem is sok egy hatszáz tagú par­la­ment esetében? És per­sze kérdés az is, hol kel­le­ne ülje­nek a leg­oko­sabb em­be­rek, ha nem a par­la­ment­ben? Iga­zuk van, per­sze, eset­leg a kormány­ban. De azt is mond­hatnám, ott is van­nak dok­to­ri fo­ko­zat­tal bíró em­be­rek. Ezért is men­nek ma olyan jól a dol­gok az országban… Mert ha va­la­ki dok­tor, mond­juk jogász dok­tor, ak­kor nem kell 1oo.ooo lejt fi­zes­sen, hogy be­kerüljön az ügyvédi ka­marába… Egyből ka­ma­rai tag lesz. Aki dok­tor, az könnyen kap egye­te­mi ki­ne­vezést is, hisz már asszisz­tens sem le­het sen­ki dok­to­ri fo­ko­zat nélkül. És így tovább, és így tovább. Az igaz­gató tanácso­si címről és a pénzről most nem is beszélek. Ne­hogy az ter­jed­jen el rólam, hogy irigy va­gyok.
Per­sze itt le is zárhatnám az esz­me­fu­tatásomat. De nem tu­dom. Mert az oko­sak sajátossága – és ezt önök is láthatják nap mint nap –, hogy oko­sak a családtag­ja­ik is. Egyből meg­oko­sod­nak ők is. Rögtön ki­ne­ve­zik va­la­hová igaz­gatónak. Iro­da­ve­zetőnek. Vagy ha másnak nem, tit­kos tanácsos­nak. Ez vi­szont, ha jól meg­gon­dol­juk, még tu­dományo­san is el­fo­gad­ható. Mert ott van­nak a gének… Egy családon belül csak egy­for­ma em­be­rek szület­het­nek. Egy családból csak egy­faj­ta em­be­rek kerülhet­nek ki. Ahon­nan oko­sak, on­nan oko­sak. S a fe­leségek…? A sógo­rok… A komák…? Hogy rögtön meg­oko­sod­nak ők is… Pe­dig esetükben nem is beszélhetünk a génekről… Nem. Vagy talán az is le­het, nem is okosság, ami an­nak látszik?

Forrás: eirodalom.ro