Melinda csinos volt, feszes, nagy mellekkel. Egy évvel az egyetem befejezése után még nem talált munkát. Otthon ült s írogatott vagy éppen rajzolgatott. Munkanélküli volt ugyan, de soha nem unatkozott. Valéria volt mérges amiatt hogy nem talált még munkát. A jogi egyetemet végezte el. Apját tizenöt éves korában elveszítette. Nagy sebeket hagyott benne. Bár az egyetemen az évfolyamtársai jó barátoknak tűntek, mégis magányos volt. Ám nem volt a szíve mélyén magányos, ő ilyen alkat volt. Csak nem talált rokonlélekre. Jó verseket tudott írni, apja könyvtárban dolgozott. Így aztán otthon bőséges olvasnivaló közül válogathatott. De nem azok az írók voltak a kedvencei, amik az apjának. Melinda sokat gondolkodott, milyen jog is érdekelné, de úgy látszott, hogy a büntetőjogban talál majd munkát. Szíve mélyén szeretett volna segíteni a bűnözőkön. Kicsit betegeskedett is a lábával. Ez még egy gyerekkori balesetnek köszönhető. A bal lábára sántított. Az anyja szánta szegény lányt, hiszen manapság két diplomával is nehéz érvényesülni. De tudta, hogy lánya megállja helyét a világban. Talpraesett volt, csak fiúja sem akadt. Egyszer, mikor otthon ült s olvasgatott, arra kérte anyja sétáljon egyet.
Melinda hallgatott Valériára. Felöltözött s olyan csinos volt, hogy ahogy az utcára ért, mindenki megbámulta. Leült egy padra. Rá is gyújtott. Egy legény ki éppen a munkából tért haza, megbámulta őt szintén s udvarolni akart neki.
–Szia! – mondta a srác
–Szia! ¬– mondta Melinda
–Leülhetek melléd? Kifújnám egy kicsit magam!
–Melege van? Vagy fáradt?
–Most jövök haza a melóból!
–Ja, értem.
A legény amúgy csendes természet volt, nem is tudta, hogy udvaroljon a szép lánynak. Melinda zavarban volt. De a fiú már még jobban. Megbánta, hogy melléje ült.
–Na, nekem mennem kell!
–Hova siet? – kérdezte a lány
–Nézze, egész nap dolgoztam, tényleg fáradt vagyok, meg otthon várnak.
–Értem! – mondta a lány letörten.
–Viszlát! – kelt fel a padról s elköszönt.
Melinda szomorúan nézett maga elé. Magányra rendelt a sors. – gondolta. Ő is hazament. Majd verseket írogatott. Másnap szomorúan kelt. Éppen Valériával reggeliznek, amikor cseng a telefon. Munkalehetőség adódott. Valéria megbeszélte aztán letette a telefont s közölte a jó hírt lányával.
–Tényleg? – csodálkozott Melinda
–Igen. Egy irodában munkalehetőség van. Pont egy fiatal lányt keresnek.
–Én jó leszek?
–Azt mondták, igen. Majd be kell menned.
–Hát persze.
–Holnap reggel nyolcra az irodában várnak.
Másnap reggel Melinda megjelent s egy félórát elbeszélgetett a főnökkel. Egyből megtetszett neki a lány modora és stílusa.
–Szóval jó tanuló volt?
–Igen. Mindenből jeles.
–Jól van. Én magára bízom ezt az irodai munkát. Akkor holnap reggel nyolckor várom itt.
–Rendben.
Majd Melinda örömmel a szívében tért haza. Amikor hazatért anyja igazán örült. A lány hamarabb lefeküdt s elvesztett apja fényképét nézegette. Remélem sikerül helyt állanom – gondolta. Majd a villanyt lekapcsolta s már a munkahelyen is képzelte magát. Mint egy igazi ügyvédnő…