2017 tavaszán vadonatúj művel folytatódik a széria. Először jelenik meg magyarul az Utazás Kelet-Európában című kötet, amely García Márqueznek a keleti blokk államaiban Gabriel García Márquez: Utazás Kelet-Európában (Magvető, 2017)1957-ben tett látogatásáról írt útinaplóit, riportjait tartalmazza. A fiatal újságíró a moszkvai Világifjúsági Találkozó résztvevőjeként Budapesten, Kelet-Berlinben, Csehszlovákiában és Lengyelországban is járt. A riportok egyúttal sajátos korrajzok – a szerzőt itt is az élet izgatja: a mindennapok pulzálása, a szokások, a gesztusok, az emberi arcok. A tudósítások a fiatal baloldali értelmiségi eszmélésének dokumentumai is: ezekben az országokban, ezekben az években egészen mást jelentett kommunistának lenni, ahogyan ezt a kolumbiai vendég is megtapasztalhatta. Az új könyvet Székács Vera és Scholz László fordításában vehetik kézbe az olvasók.
Gabriel García Márquez márciusban lett volna 90 éves, és pontosan 50 éve annak, hogy megjelent a Száz év magány című nagyregénye. Ennek apropójából adta ki a Magvető Kiadó az író Utazás Kelet-Európában című útinaplóját, melyet 1957-ben mint baloldali újságíró jelentetett meg, és több kelet-európai országba is ellátogatott. De milyen volt Márquez kapcsolata a szocializmussal és Magyarországgal?

Dél-Amerikában nem ismeretlen a diktatúra fogalama, ahogy Kolumbiában sem idegen a szocialista berendezkedés. Így Márquez is tisztában volt vele, milyen világot készül meglátogatni. Ennek ellenére Székács Vera megmosolyogtatónak nevezte az író naivitását, mellyel Kelet-Európát leírta. García Márquez baloldali beállítottságú volt egész életében, azonban látta a rendszer torzulásait, és azzal is tisztában volt, hogy ha egy eszme szép is, az nem mindig kivitelezhető a valóságban. Az ’50-es években még inkább mint újságíró tevékenykedett, főként tudósítói munkái voltak, így járt több nyugat-európai országban, de dolgozott New Yorkban és Barcelonában is.

Tudósítóként érkezett Magyarországra is 1957-ben. Kelet-európai körutat tett bizonyos „Frankó” nevű útitársával, aki valójában Plinio Apuleyo Mendoza volt – szintén kolumbiai újságíró, Márquez jó barátja. Megfordultak az NDK-ban, Prágában, Lengyelországban és Moszkvában is, Magyarországra azonban már egy nagyobb csoporttal érkezett Márquez „Frankó” nélkül. Kendőzetlenül ír az itthoni helyzetről – már amennyit a kezdeti időszakban engedni láttak számára –, sok mindent azonban elhallgatott, kissé naivan látott. Székács Vera elmondta: az író az egyszerű emberekre volt kíváncsi. Éppen ezért lehetett, hogy bár a moszkvai Világifjúsági Találkozó keretén belül járt hazánkban, és így nyilván irányított látogatásra volt hivatott, mégis megkerülte a hivatalos szerveket, és éjjel kiszökött a hotelból és az utca emberétől próbálta megtudni, milyen volt az élet Magyarországon 1957-ben.

Talán éppen ezért a Magyarországról szóló rész nagyon realista, sőt azt is megfogalmazta: Nagy Imre halála politikai gyilkosság volt.

Márquez ugyan a működő kommunizmust akarta látni, azt az eszmét, amelyben ő maga is hitt, azonban nagyon gyorsan rájött, hogy ez a valóságban nem működik, és egészen másról van szó. Egyetértett a magyar közvéleménnyel, nem tetszett neki az itthoni helyzet.

Magvető Kiadó www.magveto.hu

Összeállította: Kerekes Tamás