Tihamér örökölt pénzével Mócvidékre ment, s megvásárolt egy nyaralót. Gyönyörű volt a hely, a hegyek között egy kis platón, friss volt a levegő, a csönd végtelen. Nem zavarta az sem, hogy körülötte szinte senki nem beszélt magyarul, de azért megértették egymást. Segítőkészek voltak.
Zaharie a falu mindenese, mindenben segített. Ezermester volt tetőfedéstől a kaszálásig mindent elvégzett. Volt, amikor pénzt is kért érte, de legtöbbször az áldomás volt a szokásos fizetőeszköz. Egy ilyen poharazgatás során mondta ki: kár, hogy annyit sem tud magyarul, hogy szívesen, s most nem is akarja megtanulni, mert a lova beteg és az állatorvos azt mondta, el kell altatni.

A móc vásáron Zaharie vásárolt egy csikót. Székelyek hozták, Pajtásnak hívták, a legjobb volt választékban, talán ezért is hozták a székelyek. Az alkudozás gyors volt, pénz a székelyeknek, Pajtás Zahariának. Az élet ment tovább.

Tihamérnek a teli tüzelőt már Pajás szekerezte. Zaharie lerakta, az új paripája legelgetett, amíg gazdája a fatornyot építette. Tihamér a tornácon sörözött, amikor megdöbbenve hallotta:
– Nem mész oda, hátra, viszo, ugyés, álsz. Ugyes csiko.
Amikor a körtepálinkát iddogálták, megszólalt Zaharie, most már románul:
– Sose hittem, hogy 70 évesen egy csikó miatt megtanulok magyarul.
– Sose késő, de hogy is történt?
-Tudja, itt a faluban él vagy 20 magyar család, de mind románul beszélnek, régóta laknak itt, de magyarul még tudnak, otthon így beszélnek. Amikor Pajtást megvettem, nem hallgatott rám, nem tudott románul, akkor mondta a szomszéd: menjek, hívjam Janit, hátha reá hallgat. Halgatott, s akkor azt mondta, Jani tanuljak meg magyarul annyit, hogy Pajtásnak tudjak néhány parancsot adni, ő megtanít. És megtanított. Azóta Pajtás hallgat rám, mindent megtesz. Ez a csikó csodákra képes.