Bálint György breviárium (5)

Az élet patakzásának mérőegysége a perc, szorozható és osztható, kisebb az óránál és nagyobb a másodpercnél. Az első pillanatban ártalmatlannak tűnik. Azt a látszatot kelti, mintha nagyon sok volna belőle, mint a folyó cseppjeiből. De ha időm volna, kiszámíthatnám, hány percet éltem eddig. Pontos számadatot kapnék és vége volna a végtelenség illúziójának. Egyenletes tempóban jöttek a percek milliói, mindegyik egyformán és gépiesen, mint a katonák. Nem változtak soha, legfeljebb én változtam. Számomra nem is voltak mindig egyformák. Voltak egészen hosszúak, éveknek tetszők: a rémület vagy az undor percei. És voltak villámgyorsan felvillanók, melyek rövidebbnek tűntek egy másodpercnél. Ezek az öröm percei voltak. Végeredményben mindegyik ellenség volt, mert nagyon sokáig tartott vagy nagyon is kevés ideig.
Sok minden történhet egy perc alatt. A pulzus körülbelül nyolcvanat ver és egy jó repülőgép négy kilométert tesz meg, míg a percmutató a 60-astól visszaérkezik a 60-asig. Statisztikusok tudják, hogy ezalatt mennyivel növekszik Sir Henry Deterding, az olajkirály vagyona és a magyar gyermekhalandóság. Van, aki egy fél fillért keres ezalatt és van, aki tíz pengőt. Courths-Mahlerből két oldalt lehet elolvasni és James Joyceből két sort. Míg a sárga mutató egy kört leír, egy ügyesebb diktátor három gyujtó mondatot tud a rádióba mondani és egy szurony háromszor kényelmesen megfordul egy katona mellkasában. Általában sokan halnak meg egy perc alatt. Maga a halál jóval rövidebb: a percben már benne vannak az agónia végső pillanatai is, az egész drámai átmenet a léttől a megszűnésig. A mutató most a 20-as és a 30-as között jár. Aki a 20-asnál még volt, azóta megszűnt. Érverése megállott, politikai és tulajdonjogai elenyésztek. A 20-asnál még férj volt, apa, esetleg nagybácsi, főbérlő, gázfogyasztó, hírlapelőfizető, adóalany, alperes és ebtulajdonos. A 20-as utáni vonásnál már csak egyszerűen »megboldogult« vagy előnyösebb esetben »örökhagyó.« Sokan születnek is ezalatt. Aki a 20-asnál még magzat volt, melynek érdekeit a társadalom szigorúan védte, a 30-asnál már régen állampolgár, lényegesen lanyhább védelemmel. Sorsdöntőnek mondható percek ezek. (Egy perc)

Folytatjuk

2017. július 31.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights