Máriás József: Oázisom – Németh László
A nemzeti hagyományok tisztelete nem csupán erkölcsi kötelesség, hanem megmaradásunk egyik legfontosabb éltető eleme. Különösképpen az az erdélyi magyarság számára; identitása megőrzése függ tőle.
A nagybányaiak, tágabb értelemben pedig a környékbeliek örvendetesen sok gyökérrel tapadnak e földhöz; olyan hagyományokkal büszkélkedhetnek, amelyek századokra tekintenek vissza, olyan jeles személyiségek emléke előtt tiszteleghetnek, akik nemcsak a szűkebb pátria, hanem országos, európai, sőt egyetemes mércével mérve is a legnagyobbak közé tartoznak.
E város szülötte volt Németh László író, a XX. század magyar irodalmának meghatározó egyénisége. Regényei, drámái, esszéi, tanulmányai nemzedékek szemléletét formálták, gazdagították.
1991-ben érett meg az idő arra, hogy iránta érzett tiszteletünknek nyilvánosan is hangot adhassunk, megbecsülésünket bronzba öntethessük: emléktáblát avathassunk a Híd-utcai református templomban, amelyben megkeresztelték. Az író születése 90. évfordulóján tartott ünnepség nyitánya volt annak a megemlékezés-sorozatnak, melynek híre országhatárokon átívelt.
A megemlékezés lángja 1995-ben, halála 20. évfordulóján lobbant fel újra. A meghívottak gazdag sora példázta, hogy az esemény immár egy tágabb régió, Erdély ünnepe lett. A nagybányai Tótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület ünnepségen elhangzott előadások kiadásával – In memoriam Németh László 1901-1875, EMKE Füzetek 5-6, 1995 – tisztelgett a város nagy fia előtt.
A Németh László-kultusz ápolásának, a város és környéke magyar lakossága tudatába való beépítésének meghatározó szerepe volt abban, hogy a negyven évvel előbb fölszámolt, de 1998-ban ismételten önállóvá vált magyar nyelvű gimnázium Németh László nevét vette fel, szellemi kisugárzása évről-évre erősödött. Az intézményben hagyományossá vált Németh László Napok rendezvény-sorozat az író kultuszának éltető elemei. Ugyane célt szolgálja a Németh-család által létrehozott Németh László Alapítvány, a gimnázium könyvtárának adományozott teljes életműsorozat.
A 2001-es nagybányai centenáriumi rendezvény méltó betetőzése volt a tíz évvel előbb fogant igyekezetnek. A Bányavidéki Új Szó különkiadásaként megjelent mellékletben – Erdélyi féniks, 2001. április 18. – közölt írások méltán jelzik, érzékeltetik azt a szellemi gazdagságot, melynek a város szülötte munkássága által örökösei lettünk, művei reményt és hitet sugallnak számunkra jövőnk alakításában. A tőle idézett szavakkal mondhattuk: „…van part s a csillagok vezetnek”.
Az ünnepségeken elhintett szellemi magvak, a Németh László Gimnázium növendékei nyújtanak bizonyságot arra, hogy a jövőben is lesznek olyanok, akik átveszik és őrizni fogják a lángot – az író emlékét -, lesznek olyanok, akik műveit olvasva erkölcsi és szellemi buzdítást kaphatnak a jövőnkért, megmaradásunkért vívott küzdelemhez, soraiból erőt merítenek a folytonos megújuláshoz.
Németh László hagyatéka kimeríthetetlen szellemi kincsesbánya, akár a város, a környék altalaja. Műveit fellapozva a szellem kvarcai, ametisztjei, antimonitjai, arany és ezüst tartalékai tárulnak fel előttünk, mérhetetlen gazdagság, melynek mi egyenes-ági örökösei vagyunk. Amikor Németh László emléke előtt tisztelgünk, amikor megbecsülésünknek és tiszteletünknek hangot adunk, amikor műveit olvassuk, azt a magunk, érdekében tesszük; beépítjük Őt a magunk szellemvilágába, neve messze fénylő fárosz, ma és az elkövetkező időkben.
Hadd álljon itt e kötet szerzőjének személyes vallomása is; az indíték, a mag, amely e tanulmányok írójában megfogant, szárba szökkent. A gazdag életműből az Irgalom volt az a regény – az első „találkozás” -, amely megragadott, új, addig ismeretlen írói világot tárt fel előttem, arra ösztönzött, hogy az alkotót és munkásságát jobban megismerjem. Ugyanez a regény tudatosította bennem Németh László nagybányai gyökereit, felébresztette az érdeklődést: miként lehet az, hogy a szülőhely, az ifjúkori emlék évtizedek múltán, ha áttételesen is, de jelen van a műben.
Keresni, olvasni kezdtem mindent, amihez hozzájutottam. Micsoda élmény volt, amikor 1969-ben, néhai Hohl Ferenc nagybányai sírkőfaragó jóvoltából az Életműsorozat első kötetéhez hozzájutottam. Lembergi rokonai küldték, hogy ideutazásukra valamicske pénzt gyűjtsenek. Ukrajnából jöhetett könyv, Magyarországról nem! Ilyenek voltak akkor az idők. Ma is benne az ára: 1 rubel 66 kopejka. Azt követően lázas érdeklődéssel követtem az újságok híradásait: jelent-e meg újabb NL-kötet, gyarapodott-e a sorozat? Ha igen, működésbe hoztam minden lehető kapcsolatszálat, beszerzési forrást, halmozottan is. Így történhetett meg, hogy volt olyan kötet, amelyből három példányom lett. Minden újabb könyv ünnep volt számomra!
Az évek teltek. Az életműsorozat kiteljesedett, könyvtáram legszebb ékessége lett. A művekből fakadó élményemet, örömeimet az íróval személyesen soha nem oszthattam meg; de megtettem azt, amikor fölkerestem sírját a Farkasréti-temetőben, hálás szívvel köszöntem meg mindazt, amit műveivel nekem adott. Magyar tanárom, Metz József biztatása, Beke György sajtóbeli ösztönzése kellett ahhoz, hogy olvasmányaimból témák szülessenek, hogy recenziókban, tanulmányokban tisztelegjek írói nagysága előtt, másokban is felébresszem a vágyat életműve megismerésére, éreztessem, érzékeltessem a Németh László személyében megtestesült, a műveiben rejlő gondolatok parttalanságát, mélységét és időszerűségét, hőseinek példaéletét, erkölcsi monumentalitását, nagybányai gyökereit.
Volt ennek a vonzalomnak egy másik vetülete is: a napilap száraz, pártos taposómalmában az Ő művei jelentették az oázist, ahova köznapok sivatagából menekedhettem, tiszta forrásából szomjam olthattam. Megtanulhattam Tőle, hogy a gályapad is varázskörré változtatható, rajtunk múlik, hogy azt miként töltjük ki. Ez pedig napi munkámban is kamatozott, megóvott attól, hogy a rutin, a közöny, a közömbösség úrrá váljék rajtam, hitet adott ahhoz, hogy az írásban még az akkori körülmények között is lennie kell humánus töltetnek, léleknek, hogy az, amit tennem adatott, nem válik haszontalan írások halmazává.
Figyelmeztetése mindenkor ott lebegett előttem, kisebbségi voltunkat minőséggel kell ellensúlyoznunk.
2010, Nyíregyháza


Pusztai Péter rajza