Esik az eső, halk zizegéssel gombolyítja végtelen szürke fonalát. Szürke a világ és egészen szűk; nedves falak veszik körül a testet. Piszkos csíkok csurognak végig a házakon és az ázott felöltők rossz szagot árasztanak. Lehet, hogy ezért is húzódoznak egymástól az emberek. Mert esős időben mindenki visszahúzódik egyénisége nyirkos börtönébe. A kánikula heve sokszor megolvasztja az egyéniség határait, felszabadítja a nyájösztönt és az emberek felelőtlenül és kissé részegen öszekeverednek. De esőben mindenki elkülönül és dideregve hajol problémái fölé. Élesen és megoldhatatlanul merülnek fel ilyenkor a problémák. Reménytelennek és amellett még egy kissé szennyesnek is látszik minden. Sokat gondolunk a multunkra, főképpen a kellemetlen órák jutnak eszünkbe és nem tudjuk elképzelni, hogy valaha is sütött a nap. Egész multunkat elönti a szürke víz és egyetlen esős nappá változtatja. Cuppog a sár a cipő alatt és kételyeink vannak minden iránt. Az élet sötét, kínos és vontatott. Nem véletlen, hogy Ibsen Bergenben kezdett írni, Bergenben, ahol mindig esik az eső. Az eső nagy költője lett, a csapadék Shakespeare-je. Naphosszat ült egy bergeni gyógyszertárban, kinézett a szürke utcára és felfedezte a polgárság lelki betegségeit és a mindennapi élet tragédiáit…

…Zuhog a taxikra, a villanyórákra, a sínekre, az Operára és a parlamentre. Zuhog az állatkertre, ahol az éltes páviánok borzongva húzódnak össze és a magános, duzzogó orrszarvú melegházában megkövülten néz maga mellé, – mert maga elé nézni, sajnos, nem tud, túlságosan oldalt fekvő szemeivel. Zuhog az eső a közkórházakra, a betegek hátukon fekszenek a stráfos ágyneműben és órákon át szótlanul nézik a víz reszkető, szürke stráfjait. Zuhog az eső a börtönökre is. Megint egy esős évszak, mondják a foglyok, akik évszakokban számolnak, úgy, mint mi napokban. A fiatal fogoly, aki már egy éve van bent, talán már beletörődött. Napjai végtelen, ólmos sorokban hullanak, mint az esőcseppek. Sokezer napja van még hátra. Lassanként kezdi elfelejteni ismerőseinek arcát. Fel és alá sétál, a cseppek koppanását hallgatja és hirtelen megáll. »Milyen orra is van B-nek?« – gondolja tehetetlenül, azután vállatvon és tovább sétál. (Eső)

Folytatjuk