Barátok, fényképésznél

„Dzsony, Bill és Mimi szoros barátsága.” Ezt a szöveget írták ezek a barátok meleg ujjukkal a vonatablak jégvirágába. Úton voltak, zötyögött velük a vonat a kicsi mezőváros felé. Mentek a fényképészhez.
„Foto salon Cordial”, ez volt a műterem neve. Dzsony a tükör elé állt, s tincseit lassú, óvatos mozdulatokkal irányította a homlokába. Aztán Bill állt a helyére, és hajával teljesen eltakarta a fülét. Mimi úgyszólván teljesen készen állt erre az alkalomra. Előzőleg alaposan belakkozta a haját, ami most úgy feszült koponyája fölött, mint egy új sapka. Bill aztán mégis visszatért a tükör elé, egyik fülét szabaddá tette, és profilból nézegette magát. Orra talán kissé hosszú volt, ehhez a letakart fül jobban talált.
– Egy olyan hármas-képet szeretnénk – mondták a fényképésznek. – Ahol mindhárman egyszerre rajta vagyunk.
– Kérem szépen – mondta a fényképész.
– Lehetséges ilyen kép?
– Kérem szépen – mondta a fényképész. Bevezette őket a kifényesedett plüssfüggöny mögé. Mutatta, nézzenek alaposan körül, hogyan is képzelik. A rendelkezésre álló kellékekből kedvük szerint válogathatnak.
– Ez egy barátság – magyarázták. – Azt szeretnénk, ha ez látszodnék a képen.
– Kérem szépen – mondta a fényképész. Rajta lesz. Tessék csak alaposan körülnézni.
Ott volt egy kerek asztalka, kicsi kerek székekkel, válogathattak egy vinilin- és egy szürke csipkeabrosz között. Voltak poros virágvázák, művirág szálak, kopott címkejű italosüvegek, poharak, fejdíszek, amerikai tehenészfiú-övek, kalapok, valamint egy rend fekete ruha. A fényképész a színfal mögé vezette őket, nézzék csak meg a túlsó felét is. Azon egy kikötő képe látható. Ha tetszik, ő megfordítja.
– Itt sötét van – mondta Bíll –, nem látok semmit.
– Én a kikötővel akarom – mondta Dzsony. És megfordították a színfalat.
– Istenem – mondta Mimi. – Kár, hogy nem színes.
– Ki tudom színezni – mondta a fényképész. Természetesen. Csak fel kell majd írnom az önök hajszínét.
Az asztalt föltették a dobogóra. Mellé a három kicsi széket. Dzsony levette a virágvázát, a horgolt csipkeabroszt, és kicserélte a vinilinabroszra. A földről elvett egy pezsgősüveget. A fényképész talpas poharakat hozott, s az üvegből sötétbarna folyadékot töltött. Tea lehetett.
– No, akkor beszélgessenek – mondta a fényképész, és belenézett a keresőbe. A három barát egymásra nézett.
– Ejnye – mondta Dzsony –, szóval… – Ezzel elhallgatott.
Bill épp fölhúzott szemöldökkel készült figyelni a barátját, tenyerét magyarázólag kifordította. De ő is hallgatott.
– Úgy, mint rendesen – mondta a fényképész. – Mint amikor barátkoznak.
Mimi hirtelen fölnevetett, hol egyik, hol másik barátjára nézett. Amikor látta, hiába várja, hogy kattanjon a gép, hirtelen elhallgatott. Bill szemöldöke is ernyedten elpihent.
– Na jó – mondta a fényképész. – Látom, nem megy. Akkor ne beszélgessenek. Poharat a kézbe. Mosolyogjanak.
Dzsony hirtelen fölállt. Mindenképp be akart nézni a keresőbe.
– Ha visszaülök – mondta –, eltakarom a hajót.
Aztán Bill is belenézett. – Azok miféle madarak?
– Amilyennek parancsolják – mondta a fényképész. – Lehetnek egyforma zöldek. Lehetnek tarkák. Csak majd föl kell írnom.
A végén aztán ott ültek az öbölben, a fölöttük elröppenő zöld és tarka madarakkal. Kezükben egyre inkább remegett a pohár. Mimi arcán a két kis gödör lassan megmerevedett, csak a feje rázkódott időnként fékezhetetlenül, s karika-fülbevalója belecsillant a lencsébe. Bill hosszú orrát most elnyelte a kétoldalról érkező fény, a fülére fésült haj egybeolvadt álla háromszögletű árnyékával és nagy, lapos nyakkendőjével. Dzsony egész szélesre húzta a száját, kilátszott Teljesen ép fogsora, keze fejével hirtelen beletörölt a saját szájába, a foghúsába, most már elernyeszthette izmait, a mosoly a kivillanó fogak körül ott maradt az arcán. Megszáradt rajta a mosoly.
– Kész – mondta a fényképész.
Amíg a többiek bediktálták a hajuk színét, Dzsony ülve maradt, és alaposan belekortyolt a teába. Becsukta a száját, ott a szájában tartotta, s az erőfeszítéstől most egészen megnyúlt az álla. De azért állt, amíg a fényképész mindent felírt. Amint kifordult az ajtón, széles sugárban maga elé köpte.
– Valódi pezsgő volt? – kérdezte baráti aggodalommal Mimi.

(A Megérkezés északra c. kötetből)