Háború volt, amikor egy nemzetközi kis írócsoport Svájcban megszülte a dadaizmust. Hamarosan nagy sikere lett. Annyi hadüzenet után a dadaisták is hadat üzentek. A valóságnak üzentek hadat, annak a valóságnak, mely 1916-ban már régen elvesztette értelmét. Minden céltalan, minden humbug, – hirdették a dadaisták. Bizonyára hatással volt rájuk André Gide ragyogó regénye, a »Vatikán pincéi« is, melynek ifjú hőse értelmetlen cselekedettel egy céltalan gyilkossággal tüntet a polgári erkölcs ellen. A dadaisták egész működése ilyen »action gratuite«-ek, ilyen tüntetően céltalan cselekedetek sorozata volt. Ebben a céltalanságban azután teljesen céltudatosak voltak. Kiadtak egy folyóiratot, melynek címlapján a Mona Lisa díszlett, hatalmas kipödört bajusszal. Néha – mint Ribémont-Dessaignes írja – múzeumlátogatásokat vezettek. Nagy csoport érdeklődőt vittek a Louvre-ba; a vezető megállt az egyes klasszikus alkotások előtt és ünnepélyes hangon felolvasta a legújabb tőzsdei árfolyamokat. Néha az életbe is átvitték a dadaizmust. Egyikük az autobuszon kilopta egy pincér zsebéből a pénztárcát, mert a pincér papra emlékeztette. Később megbánta bűnét és három nap mulva visszaadta a tárcát egy ismeretlen embernek, aki véletlenül hasonlított a pincérre.

Így éltek és működtek a dadaisták, köztük néhány értékes író is, mint például Cocteau és Aragon. Sokáig természetesen nem lehetett ezt a játékot folytatni, mert unalmassá vált. Megszülettek a dadaista sablonok, melyeket egy idő mulva nem lehetett többé variálni. Végre is nincs túlsok lehetőség az arc-szőrzet terén. Mona Lisának a pödört bajusz után legfeljebb még pofaszakállat, vagy esetleg kecskeszakállat lehet adni és ezzel körülbelül ki is merül a műsor. (Dada)

Folytatjuk