”De hát az olyan fontos volt!”, mondja Vadmalac komája.
Vadmalac pedig ”Pr-pr”, a tépelődés hangszerén furulyázott. Nem tudta, mit válaszoljon, mert nem volt válasza. Elfeledte azt, ami a komája számára oly fontos, hazudni meg nem akart. Hazudni nem volt képes.
Leszakított egy fűszálat, azt szívta, de nem esett jól az sem. Megkeseredett számára a különben üde nedű.
”Nem is csodálkozom”, gondolta.
”Természetes.”, zárta le a gondolatsort. Meg volt elégedve magával. Büszke nem, azt az érzést mindössze “súrolta”.
“Tangenciálisan közeledtem hozzá mindössze”, mondta magának, szinte elmosolyodott. Ám érezte, hogy azt mégse lehet. Komája ott áll vele szembe, s az arcát fürkészi.

Forrás: Lenolaj.hu