(A kisebbségi lét dokumentumaiból)

Alulírott Jakab Bözödi György marosvásárhelyi lakos, a RSzK Akadémiája marosvásárhelyi tudományos kutatóintézetének osztályvezetője, a Romániai Írók Szövetségének tagja, az alábbi panaszaimról kívánom Önt értesíteni.
Az elmúlt év november 7-én a MAI (Belügyminisztérium) marosvásárhelyi szervei letartóztattak (különböző koholt vádakkal), és ez év január 25-ig vizsgálati fogságban voltam. Ekkor a vádat elejtették, az ügyet semmisnek nyilvánították, és visszahelyeztek teljes jogaimba. Mindezek ellenére úgy látom, hogy továbbra is üldözésnek vagyok kitéve a MAI egyes szervei részéről, ami egyrészt abban nyilvánul meg, hogy a jogaimba visszahelyezést nem hajtják végre teljes mértékben, másrészt abban, hogy különleges elbánásban részesítenek.
Az ismertetendő tények a következők:
1. Útlevelet kértem magyarországi rokonaim meglátogatása végett, de kérésemet visszautasították. Három nővérem él Budapesten, a legidősebb, Julianna 77 éves, kórházban fekvő beteg, a másik két nővérem, Judit és Rozália szintén a hetvenedik életéve körül jár. A felszabadulás óta eltelt 23 év alatt egyetlenegyszer adtak lehetőséget a marosvásárhelyi hatóságok, hogy rokonaimat meglátogassam, az évenként beadott kérvényeimet indokolás nélkül mindannyiszor visszautasították. Most Julianna nővérem betegsége annyira súlyosra fordult, hogy az orvosi vélemény szerint legföntebb néhány hétig bírhatja. Meghívólevelét természetesen csatoltam volt az útlevél iránti kérésemhez, de nem vették figyelembe.
2. A letartóztatásommal kapcsolatban a vásárhelyi lakásomon és bözödi házamban tartott házkutatás alkalmával elvitték irataimat és könyveim jó részét, elsősorban mindazokat a könyveket, amelyeknek címében vagy fejezeteiben az „Erdély” és „székely” szó előfordult. Szabadlábra helyezésemkor ezeknek egy részét visszakaptam, és akkor azt ígérték a MAI szervei, hogy később mindent visszakapok, ami akkor még ott maradt, de ennek ellenére az azóta eltelt fél év alatt semmit sem adtak vissza.
Elvett irataimnak ügye jelenleg már 3 csoportra tagolódik, s elintézésük is három különböző eljárást igényel.
a) Még jóval letartóztatásom előtt, 1966 júniusában elkobozták az államvédelmi szervek egy Bözödre küldött csomagomat, mely kéziratos jegyzeteimet tartalmazta készülő regényemhez, nyelvtudományi tanulmányaimhoz és verseimhez stb. Ez az elkobzás a törvényesség teljes megsértésével történt. Szabadságomat e jegyzetek feldolgozásával akartam tölteni. Sem jegyzőkönyvet nem vettek fel, sem egy sor elismervényt nem adtak az elvett iratokról. Ez a csomag most is az Államvédelemnél kell hogy legyen.
b) Vizsgálati fogságom ideje alatt a bűnügyi dossziémba tettek egy egyoldalas, úgynevezett „házkutatási jegyzőkönyvet”, ami ugyan nem volt hiteles, mert utólag készítették valahol (az eredeti hatoldalas jegyzőkönyvet nem csatolták a dossziémhoz!), de felsoroltak benne egy sor iratot, főleg noteszeket és jegyzetekkel tele zsebnaptárakat, amelyek az eredeti, valódi jegyzőkönyvben is szerepeltek. Az ezen a listán külön csoportosított iratokból semmit sem kaptam vissza. Mivel ez a lista az iratcsomómban volt, gondolom, ezek az iratok az ügyészségen, esetleg a milícián lehetnek.
c) Az eredeti hatoldalas jegyzőkönyvbe felvett iratcsomókból és könyvekből, amelyeket szabadlábra helyezésemkor nem adtak vissza, azóta sem kaptam vissza semmit. Ezek akkor a városi milícián maradtak.
Szabadlábra helyezésemkor a párt képviselője és írótársaim kívánságára kifejezett ígéretet tettem, hogy Gábor Áronról szóló regényemet sürgősen befejezem és kiadom. N. Ceauşescu elvtárs a legutóbbi Brassó tartományi látogatása alkalmával meleg elismerő szavakkal méltatta Gábor Áron demokratikus tevékenységét, és ezzel a közfigyelem és érdeklődés méginkább az ágyúöntő hősre irányult.
Sajnos, ünnepélyes ígéretem ellenére a regényem írásával nem tudok előrehaladni, mert a hozzá évek óta elkészített jegyzeteim nagy része is a vissza nem kapott irataim közt van. Irataim vissza nem kapása a legnagyobb mértékben gátolja írói munkámat.
3. Végezetül nem hallgathatom el, hogy személyi indokok a kiszabadulásom óta is érvényesülnek a velem való kapcsolatokban. Elsősorban a bözödi milícia őrsparancsnoka (László Kálmán) részéről nyilvánul ez meg, aki hátam mögött folyton becsmérlő, rágalmazó szavakkal illet, és nyíltan kérkedik, hogy „addig nem nyugszik, amíg ismét el nem zárat”. A magam és írótársaim írói hitelét, értékeit becsmérli, s többek közt azt híreszteli, hogy az Igaz Szóban megjelent írásaimat nem én, hanem valaki más írja helyettem. Továbbá kérdőre vonja azokat az embereket, akikkel találkozom, hogy miről és mit beszéltünk együtt, a május elsejei háromnapos ünnep alkalmával az utcán leállított, amikor egy bözödi tanítónővel sétáltam, és be akart vinni az őrsre, mert nála nem jelentkeztem. (Másokkal nem foglalkozott, pedig az ünnep alkalmából legalább 30-an voltak itthon „idegenek” látogatóban.) Csak nálam végez idegenellenőrzést Bözödön, aki az ottani házam és kertem után adót fizetek, az új kultúrház építéséhez önkéntesen hozzájárultam stb.
Az őrsparancsnok velem és másokkal szemben is megnyilvánuló, a népi milícia szellemével összeegyeztethetetlen önkényeskedéséről bővebb tájékoztatást adhat a bözödi termelőszövetkezet elnöke, Ráduly Dénes, a Néptanács titkárnője, Mózes Beke Etelka, a kultúrigazgató, László Teréz tanítónő, a postahivatal kezelője, Albert Mózes, Fülöp György rajoni néptanácsi instruktor stb.
Legutóbb, ez év áprilisában a Büffében kezdett kötölőzni velem azon az ürügyön, hogy koccintsak vele, amit én visszautasítottam, mert nem koccinthatok olyan emberrel, aki pl. a két évvel ezelőtti házkutatás alkalmával, amikor a padlásra kellett felkapaszkodnom, kilökte a széket alólam, és azzal gúnyolt, hogy énekeljek és táncoljak neki. Most a Büffében történt incidens után mások figyelmeztettek, hogy amikor utána hazaindultam egyedül, a parancsnok és éjjeliőrei bántalmazni akartak. Ezt több tanúval tudom bizonyítani, de tud róla a Büffét bérlő Sebestyén János is.
Az 1967. május elsejei háromnapos ünnepet otthon töltve, a nevezett parancsnok az utcán leállított, amikor egy bözödi tanítónővel sétáltam, és be akart vinni az őrsre puszta szemtelenkedésből, azon az ürügyön, hogy nála nem jelentkeztem „mint idegen”. A dolog annál felháborítóbb volt, mert azelőtt egy órával fizettem ki községi adómat, valamint a kultúrház építéséhez az önkéntes hozzájárulásomat. Az ünnep alkalmából még legalább 30 személy volt otthon látogatóban, de mással nem foglalkozott idegenként, csak velem.
Hogy a további és esetleg még súlyosabb incidenseket elkerüljük, kérem az ügyet kivizsgálni, a nevezett parancsnokot állomáshelyéről eltávolítani, és megfelelő szankcióban részesíteni.
Marosvásárhely, 1968. május 28.

Forrás: Nagy Pál: Mi minden megtörténhetett. Töredékek a Bözödi-hagyatékból.

Az író születésének centenáriuma alkalmából emlékeztetőnek szánva ismételt közlésre ajánlja:
Bölöni Domokos

/In: HÁROMSZÉK, 2017. augusztus 5., szombat/