1.

Nyugatra nyíló ablakom
kitárom kora hajnalon
mégsem láthatom a napot
ide csak visszfénye ragyog

De mert a föld forog velem
végül a nap is megjelen’
bágyadtan bölcsen mint aki
tudja már nem lesz valaki

Naponta egy-egy tűzhalál
búcsúcsóvája mélybe száll
és soha semmit nem ígér
de mint egy macska visszatér

2.

ahogy a nap még egyszer visszapillant
a végső bukás előtt
és vérbetolult arccal látja
mi mindent mulasztott míg az ég ura volt
utolsó kétségbeesett üzenetét küldi a világnak
langyos esti fellobbanását
a megváltó a megbocsátó szelíd mosolyt
a magára ébredő derűt
mely nem perzsel már nem kínoz
nem tikkaszt csak sajdít mert
játékos és tünékeny volt nincs
önző és csalárd

megsimogatlak

mint aki minden sóvárgó mozdulattal
visszaveszi önmagát

2008. február 7.

1. Tamás:
   2010. december 10. 07:06

   Örvendek, hogy újra Cseke-vers a Káféban. Mintha a Hyde folytatása lenne. Ha tréfálni lene kedvem, azt írnám: tegnapelõtt Stockholmban különös, „halo”-nak nevezett jelenség, három nap mutatkozott az égen. Arra milyen verset írnál?

2. elekes ferenc:
   2010. december 10. 16:13

   Tusrajz ez Gábor, szép, finom, fölemelő, szomorkás tusrajz. Jó vers!