Egyhangú duruzsolással szelte az utat Zsuzsi, a zöld Dacia. A hold tisztes távolból követte őket, a csillagok szaporán pislogtak. Néha egy- egy szemből jövő kocsi vakította el, mások sietősebbek húztak el mellettük. Gábor óvatosan vezetett. A Fekete-tengerhez igyekeztek. Nehezen, de sikerült üdülőjegyet kapniuk a rendszerváltás utáni évben. A gyerekek elcsendesedve békésen aludtak, Manyi, a felesége, és Kati sógornője vidám teremtések voltak, mindenféle játékot kitaláltak – verssorokat, szólásokat kellett folytatniuk –, s jókat nevettek minden hibán. Ez Gyurit is felvidította, ébren tartotta. Néha megálltak pihenni, majd suhantak tova.
A hold egyre sápadtabb lett, a csillagok meggyérültek, s hunyorogva már a hajnalt jelezték. A sötét éj szürkére váltott, s pillanatok alatt győzött a kék. Keleten fölsejlett a nap, s hirtelen ezer fény gurult a tájra. Kopott fák, bokrok szaladtak mellettük, az úti cél közeledtét hirdették az útjelző kövek.
Ekkor a semmiből előtűnt a végtelen tenger! Gyuri félrehúzott az út szélére, s megbabonázva gyönyörködtek a látványban. Lágyan hullámzott a víz, néhol fehér tarajok igyekeztek a part felé.
Elrejtett kis utcákon kacskaringóztak, sokáig keresgélték a szállót.
– Itt van, ez az-könnyebbült meg Gyuri, akit már nagyon kikezdett a fáradtság.
A fák mögött bújt meg a villa, egy régi, kopott udvarház. Zöld futónövények borították a hosszú tornácot. Ám, ráfagyott arcukra! A valamikori deszkapadlónak csak néhány málladozó darabja volt meg, gidres-gödrös posványos tócsák mindenütt. A szobákból vastagon dőlt a penészes, dohos szag. A régi ruhásszekrény egyik ajtaja hiányzott, a sarokban asztal, néhány szék, poharak, kopott szőnyeg. Az ágyakon fehér, de agyonmosott ágynemű, fölötte egy pók nyugalommal szőtte hálóit. Fürdő a tornác végén a toalett mellett. Két zuhanyrózsa, s egy kétes színű kagyló. S a toalett! Még a gyerekek szava is elállt sárgásbarna csészéje láttán.
– Jó hely ez, gyerekek – mondta erőltetett vidámsággal Gyuri, – Nézzünk szét a kertben!
– Gyere, takarítsunk, szellőztessünk – szólt barátnőjének Manyika.
– Ennyi pénzért jó ez – biztatta magát Kati is.
Nekigyürkőztek. A rossz seprű port, pókhálót tüntetett, s a két pólóból kinevezett portörlő, felmosórongy csodát tett. A gyerekek vadvirágot hoztak a kertből, s egy nyaka-szegett pillepalack virágvázává változott.
Gyuri is megtalálta a tornác korlátján az írógépe helyét, elébe helyezett egy rozzant széket. Kész volt a dolgozószobája. Mert ő írás nélkül nyaralni se tudott volna.
A terebélyes almafa alá pokrócot terítettek, megették a hazait, s fáradtan dőltek le. Elnyomta őket a hosszú út fáradtsága. Elsőnek Gyuri ébredt, s az írógép kattogó hangjára Manyi és Kati is. A zöld lombkorona, a madarak trillája, a hajladozó fű felvillanyozta őket. Már nevettek is az első ijedtségükön. Kitakarították a zuhanyzót, a toalettet. Sokat pepecseltek vele, de megérte. Mire felragyogtak a csillagok, a villa is megtisztult.
Felébredtek a gyerekek is, és látni akarták közelről a tengert. A fényözönnek, a hangos zenének, a sós tengeri levegőnek nem lehetett ellenállni. Emberáradat, villogó reklámok, a tenger. Az apróságok szandálostul rohantak a vízbe sikongva a felfröccsenő víztől. Sétáltak egy keveset a parton, aztán hazaindultak.
Repültek a napok. Napozás, fürdés, homokvárépítés. Ebéd után az égető nap elől a lombos fa alá húzódtak, szunyókáltak, a gyerekek bújócskáztak, fára másztak, Gyuri pedig írógépét kopogtatta. A tornácon kávé, kakaó készült. A zöld kertben elvarázsolt kis édenre találtak a városi dzsungellakók. Szerették itt.
– Egyik délután két kedves, nyájas ember érkezett hozzájuk. Sűrűn kérték az elnézést, hogy akkor ide küldték őket. De most felszabadult az egyik előkelő szállodában két hely. Szedjék össze a holminkat, rögvest viszik át oda őket.
– Köszönjük, de jó itt nekünk, nem megyünk el.
Tömbházból jöttek, nem kívánkoztak a szürke szállodába, nem akarták itt hagyni kedves zöldellő kertjüket, a madárdalt, tücsökzenét. Az elvtársak azonban tántoríthatatlanok voltak, s hamar a csillogó szállodában találtak magukra.
Törték is a fejüket, miért e nagy figyelem. Aztán kiderült, hogy a lakóhelyük szenátorának neve azonos a Gáboréval, kora, fotója is megtévesztésig hasonlított a felszínes nézőnek! Ezért a nagy szerencse!
Volt ott minden kényelem, ragyogás! Csak kert nem volt, fák, fű, madárdal!