Komája szólt, hogy úgy érzi, mintha valaki követné. Valaki vagy valami. De ha hátranéz, nem lát senkit.
Vadmalac mosolyogva akarta elintézni a dolgot, mondván, hogy ez paranoiája, ám azért megnézte, nem áll-e valaki az ő háta mögött is. Mert az igazság az, hogy hasonló érzése neki is volt.
És nem látta, de elképzelte az illetőt, egy csuhás alakot, amelyik, ha ő maga jár, száll utána. Könnyed lenne, de hát fekete, a szín lehúzza.
”Mért, ha vörös – gyomrozta magamagát – jobban elviselnéd?”
Főleg, ha régi dolgokról mesélt, akkor telepedett rá a csóva, nyomta a hátát, sőt, a tudatát is.
Komájának ezt mondta:
”A múltad az a csuhás, a múltunk. És már soha nem szabadulunk tőle.”
“De miért fekete?”, tudakolja a koma.
”Na, ez az.”

***

Erre gondolt az író:

Általában konkrét esemény váltja ki egy-egy félpercesem ötletét. Így volt a Csuhással is: angliai társasutazáson voltunk, Éva meg én, ami azt jelenti, hogy nemcsak a Cornwallt keresztül-kasul szelő buszos utazásokon voltunk egy légtérben svédekkel, hanem hogy közös vacsorákon társas lényekként kellett viselkednünk.

És már majdhogynem kizárólagosan mi voltunk a bevándorlók a csoportban, természetesnek tűnt a ”kik vagyunk, honnan jöttünk” kérdése. Mindenkit érdekelt, s a hangulat volt annyira jó, hogy elő mertek állni vele.

Előadtuk persze, azt, amit már harminc éve magyarázunk, mégis kevesen értenek, hogy Romániából származunk, de nem vagyunk románok, könyvtárosok pedig úgy lettünk ebben a második életünkben, második hazánkban, hogy én újságíró, Éva a Kriterion kiadó szerkesztője volt az elsőben. Hogy féltünk, hogy lehallgattak… Nehéz dolog nyilván a kétszáz éve békés skandináv országban ezt még csak elképzelni is, megérteni, még nehezebb beleélni magukat – van, akinek sikerült.

No de pár nap után úgy éreztem, hogy olyanok vagyunk, mintha valami fekete csuha szállna utánunk, a Városliget Anonymusa, alakra tekintve, ám csuhája könnyed, úszik mögöttünk. Harry Potter lélekelszívói… Mosolyogtunk végig, de mégis a baj, a szörnyű képviselői voltunk, mert megkeseredett múltú egyének vagyunk, azt a csuhát már sohasem vetjük le magunkról, hozzánk tartozik.

Forrás: Lenolaj.hu