Jávai utazásom, azt hiszem, az idén is elmarad. Kár, mert már régen számítok rá és az összeköttetés Budapest és Jáva között kitűnő. Az ember Mátyásföldön beül az amszterdam-jávai repülőgépbe és öt nap mulva Jávában van. Közvetlen kocsi repül, átszállás nincs. Már többízben elindultam erre az útra, de csak Mátyásföldig jutottam. Odakint kedvező szél volt és a távirász jó légköri viszonyokról kapott jelentést Bagdadból. Valaki elsőrendű szállodát ajánlott Karachiban, ahol szintén megszállunk egy éjszakára. Mások megnyugtattak, hogy a kényszerleszállás nem minden dzsungelben veszélyes. Kisvártatva megjött az ezüstös gép Amszterdamból. Néhány pirospozsgás öregúr szállt ki nyujtózkodva és ásványvizet kért. Elnéztem őket, illő tisztelettel. Mához egy hétre talán már tigrisre vadásznak és este a rádió mellett Szurabájából hallgatnak könnyű zenét. Néhány perc mulva indultak tovább. Mire felocsudtam, már túl voltak Cinkotán is. Később megint kimentem a jávai géphez, de valahogy ismét lemaradtam. Az idén is biztosan így járok. Mindamellett büszke vagyok rá, hogy ilyen közel vagyunk Jávához. Büszke vagyok századunkra, melynek e csoda köszönhető. Százegynéhány évvel ezelőtt Podolinba vitt annyi idő alatt a postakocsi, mint most Jávába a repülőgép – Karachiról nem is szólva. Bagdad pedig csak egy ugrás az Oktogontól. Amíg az »Ezeregy éjszaká«-ból néhány mesét elolvasok Harun-al-Rasidról, azalatt már ott is lehetek a híres kalifa városában és egyszerű turistának öltözve vegyülhetek el a bagdadi kalmárok és szállodaportások tarka seregében. Allah hosszúra növesztette a menetrendet és ez jól van így. Még néhány év és Honoluluba is eljut az ember egy hét alatt. A pesti utazási irodákban maláj és tungúz társalgási nyelvtanokat árulnak majd. A távolságok valóban megszűnnek, sőt már meg is szűntek. Már régóta lehet Budapestről Új-Zélandba telefonálni és az aucklandi terménytőzsde felavató ünnepélyéről néhány óra alatt közvetíti a jólsikerült felvételeket a képrádió. Elég ok, hogy az ember büszke legyen. Nincs ugyan semmi részem e vívmányokban és az aucklandi terménytőzsde sem érdekel, de azért mégis büszke vagyok. A korlátlan lehetőségek korában élek – gondolom elégedetten, mialatt a 6-os villamosra várok a berlinitéri huroknál. (Távol-Kelet, II.)

Folytatjuk