Gréti mindent bepakolt a kocsiba.
Elege volt Németországból. Haza akart menni Székelyföldre.
Azt is bánta, hogy kijött ide.
Ervinnel összement minden, elváltak, kettéosztották a vagyont.
Ő most elszakított mindent ami odakötötte.
Pakolgatott a kocsiba. Indul, meg se áll, vissza se tér, még turistaként se… Amikor eddig elért a gondolataiban, megjelent Ervin egy nagy késsel, felemelte, Gréti értette, hogy eddig volt minden, védekezőleg felemelte kezét. Ervin nem döfött, csak üvölteni kezdett:
– Azt hiszed a tévé is a tiéd?
– Megegyeztünk, azt mondtad nem kell neked…
– Oké, a tiéd, és ezt a kést is neked adom.
Ekkor döfött Ervin, a nagy kést belecsapta… a tévébe, köpött egyet és arrébb lépett.
Gréti becsapta az ajtót, gázolt és ment.
A határőr furcsán nézett a megkéselt tévére. Gréti rövid volt:
– Bennem is lehetne…
A vámos nem vitatta, jó útat kívánt.
A megkéselt tévé, a padláson nem érezte jól magát, de egy késsel a púpjában, tűrt és ült. Aztán eljött az ő napja is. Levitték, a jó meleg szobába, áramot kapott, de valami nem működött. Csak szikrázott.
Mátyás, Gréti élettársa, megesküdött férfiasságára, hogy megjavítattja a tévét. A kés egy adatlapot sértett meg, de kőkorszaki tévé és adatlap volt, nem lehetetett pillanatok alatt kicserélni. Mátyás jégtörő volt, ment egyik helyről a másikra. Mindenütt furán csóválták fejüket, s mondták vegyen egy újat. Jobban jön ki, mert nincs alaprajz és az integrált adatlap kombinálva van a régi forrasztó pisztolyos adatlappal. Végül elment ahhoz a céghez, amit még a nagybátyja indított be. Ráismertek, a főnök reménysugarat villantott.
– Csak időbe és pénzbe kerül.
– Mennyi időbe és pénzbe? Nem számít.
– Nézd Mátyás, a pénzt nem tudom, az idő vagy 10 év, ez egy német tévé: kb. 7-8 év még a szavatossága, akkor a németek eldobják, a cigányok hazahozzák, és akkor lesz alkatrész. Hogy mennyit kérnek érte, nem tudom, te azt kifizeted, én meg nem kérek érte munkadíjat.