Kicsomagoltam a földgömböt, melyet kéz alatt vettem, jutányos áron. Régi vágyam teljesült ezzel, örömmel forgatom a glóbust acéltengelye körül. Kissé kopott már helyenként, de azért még elég jó karban van, akárcsak az eredeti. Európa a legmegviseltebb része; úgy látszik, ezt nagyon sokan használták. Különben is nyugtalanítóan hat: kicsiny, zsúfolt és centiméterenként új színek uralkodnak rajta. Nem szeretem ezeket a színeket, rikítóak, valósággal ütik egymást. Gyorsan elfordítom Európát.

Afrika nagyon csinos, kitűnően mutat a déli féltekén. Alakja kissé telt, de nem idomtalan. Déli csücskén szerényen húzódik meg a Jóreménység foka. Azon a helyen, mint Vernétől tudjuk (számomra mindig csak Verne Gyula marad, sohasem lesz Zsül Vern), állandóak a heves viharok és a jó reménység, melyet a fok neve hirdet, egyáltalában nem jogosult. Keleten impozánsan tűnik fel Abesszínia: vastag kék határvonalak jelzik többezeréves függetlenségét. Ide most be kellene írni valamit, gondolom tanárosan, ha a használt földgömb haladna a korral. Aztán mégsem írok rá semmit. Annyi bejegyzés kellene mindenütt, miért tegyem tönkre, hiszen csak most szereztem. Lassan forgatom, szeretettel vizsgálom Afrikát. Azt hiszem, egészen kisgyermekkorom óta vágyódom Afrikába. Régi elképzelésem, hogy Afrikában nagyon meleg van és azért ott mindent szabad. A gólyák, amelyek kettős életet élnek, télen lemennek Afrikába és itthon sohasem számolnak be exotikus élményeikről. Az elterjedt mese szerint ott szerzik be a gyerekeket. Ez mindenesetre Afrika mellett szól. Más, komolyabb történetek szerint Afrikában a fehérek verik, éheztetik és gyilkolják a négereket. Már csak azért is le kellene mennem: oda mennék felháborodni, mert ott állítólag még szabad. Legalább is nekem. A középeurópainak Afrikában szabad felháborodnia, az amerikainak Közép-Európában, a déleurópainak Amerikában. Ezt ügyesen elrendezték a földgömbgyárban. (Használt földgömb)

Folytatjuk