Van köztetek, aki nem tud felháborodni – vagy aki mindenen egyformán háborodik fel. Van, aki elviselhetőnek találja, hogy az erős Péter fejbeüti a gyenge Pált – és van, akit az is felháborít, hogy Pál vissza meri ütni Pétert. Az előbbiekről, a rendíthetetlenekről, a »bölcsek«-ről most ne essék szó – ők azok a silány és hasznavehetetlen intellektuelek, akikre találóan áll Wilde Oszkár mondása: »A bölcs ember mély nyugalommal tűri a csapásokat, melyek felebarátját érik.« Fontosabbak és veszélyesebbek a túlnyugtalanok, a túlháborodók. Sokan vannak és rossz a szemmértékük. Az erős Péter támadó ütése és a gyenge Pál védekező ütése számukra egyforma. Ütni nem szabad, mondják, még visszaütni sem. Az ő szellemük diktálta a közelmult egy híressé vált riport-címét, mely így kezdődött: »Példátlan brutalitással védekeznek…« Ők azok, akik egyformán sajnálják a letaglózott borjút és a mészárost, aki izomlázat kap a taglózástól. Ők azok, akik mindkét félnek megértést ajánlanak, mikor az egyik már fojtogatja a másikat, ők azok, akik mindkét féllel szemben megőrzik szigorú semlegességüket akkor is, mikor a gyengébb már alig piheg az erősebb markában. Ők azok, akik nem ismernek különbséget erőszak és erőszak között – és akik nem ismerik fel a nagy hasonlóságokat sem. Mert nem minden erőszak szemmellátható, nem minden gyilkosság jár vérrel. Az éhség van olyan kegyetlen gyilok, mint a kés. André Gide naplójában csodálkozik azokon, akiket megdöbbent egy uccai zavargás néhány áldozata, de érintetlenül hagy százezer ember tengődő, lassú ínség-pusztulása. Ifjú intellektuelek, ne kövessétek ezeket. Tanuljátok meg jól, hová kell irányítani felháborodástokat. Drága fegyver, bűnt követ el, aki helytelenül és felületesen használja. Ifjú intellektuelek, legyetek igazságosak: ne mérjetek egyenlő mértékkel! (Felháborodom, tehát vagyok)

Folytatjuk