Nagy László Mihály: Idegenként jönni haza
Benedek mindent elintézett, édesapját befogadták az öregotthonba. Nem volt nagyon öreg, de egy infarktus után, deréktől lefelé lebénult, mozgásképtelen és ágyhoz kötött lett. Gondozásra szorult. Ezt eddig megoldották otthon, de Béni, a fia, az unoka, érettségi után az egyetem helyett Svédországba ment dolgozni. Jött is a pénz, de hiányzott az apja, aki nemcsak apa, de barát is volt. Az édesanyját tisztelte, ám mióta elhagyta a családot, csak ennyire futotta. Aztán a szülei csendben elváltak. Eladtak mindent, a pénzt kettéosztották. Ő az apjával egy garzonban lakott, a gimnázium elvégzéséig. Akkor döntött úgy, hogy itthagy csapot–papot, elege volt az országból, az itteni életkörülményekből. Egyedül a szerelme, Timi miatt maradt volna, de megegyeztek, hogy amint annyira viszi, Timi is kijöhet. Arra az elején nem is mert gondolni, hogy édesapját is kicsalja, túl nagy székely volt ahhoz, hogy itthagyja a szülőföldjét, akármilyen is legyen az. Ott volt ugyanakkor a gondozásra szorult nagytata is.
Sok munkával indult svédországi élete, s remélte, meggyőzi az, adjon el, menjen ki, ott majd kacsalábon forgó palotát építenek, ahova elviszi világszép nádszál kisasszonnyát is, akivel közben levelezési szakon élték a szerelmet, de legalább két havonta összefutottak. Hol itt, hol ott.
Apját csak úgy tudta meggyőzni, hogy rokonai, barátai sorban mind meghaltak, ő pedig szörnyen egyedül maradt. Igy a nagypapát betették az öregotthonba, ahol nyugdíja ellenében megkapott: szállást, étkeztetést, kezelést és gondoskodást. A baj Timivel volt, mert barátai, rokonai, szülei mind éltek, s nélkülük nem tudta elképzelni a holnapot.
Ez nagy problémát jelentett Béninek, mert neki se barátai – sok volt a meló –, se rokona, se családja, ő ékezett ki elsőnek, ezért akarta Benedeket, majd Timit is kivinni.
Az apjánál ez sikerült. Szerzett neki munkahelyet, az eladott garzonból egy kertvárosban vettek egy kicsi házikót, berendezték, otthonossá tették. Következhetett Timi. De hiába osztották, szorozták odahaza a jövőt, nem tudtak zöld ágra vetődni. Annyira jutottak, hogy a párja kimegy, belekóstolni az ottani létbe. Timi végül nem mondott nemet, de időt kért. Maximum egy évet. Azzal érvelt, hogy ha kijön ide idegenbe, csak mint idegen térhet haza, s ezt nem tudja elfogadni, meg azt sem, hogy idegenben szüljön és neveljen gyerekeket, rokonok és barátok nélkül, bármilyen nagy a Kánaán. De itt lesznek barátaid, itt van apósod, érvelt Béni. Kevés sikerrel. Maradt a tizenkét hónapos gondolkodási idő, de az ötödik hónapban megtörtént a tragédia. Benedek a munkahelyén összeesett, infarktus. Közölték vele, hogy túl van az életveszélyen, de sajnos deréktól lefele lebénult, megpróbálnak mindent, de nem biztatják, épp ezért egy gyógyotthonba vitték, felgyógyultáig, vagy talán élete végéig. Benedek szellemileg tökéletes, ám ágyfüggő lett, már nem hitt a csodákban, ezért is hívatta be a fiát. Döntened kell… Menj haza, vedd el Timit, csináljatok unokákat és látogassatok meg, látni akarom az unokáimat és érezni, hogy nagytata vagyok.
Benedek a repülőgép ablakából tekintett ki. Pillanatnyilag nem létezett senkije a bodrodozó felhőkön és a kék égen kivül. Azon gondolkodott, vajon otthon is ennyire idegen lesz. De a két idegen közül az otthoniban legalább már élt és boldog is volt, Svédországban még nem volt boldog és csak vegetált, melózott, annak ellenére, hogy barátságos emberek vették körül, de ha ez a két dolog két év alatt nem jött össze akkor inkább otthon legyen idegen.