/Értelmező kézi szótáramból/

Elcsuklik a hangja, szoktuk mondani, amikor valaki meghatottságában visszafojtja a sírást beszéd közben. Gyakran előfordul idős embereknél. Vagy érzékenyebbeknél, akik hajlamosabbak az együttérzésre. Mert igazán ezt jelzi az elcsuklás.. De mi van azzal, akinek el-elcsuklik, de mégsem tartozik a puhaszívűek közé? Aki keményen ostoroz a szavaival, ellenáll a gyöngédségnek, nem bocsát meg tévedéseket, nem felejt el ballépéseket, elvárja a tökéletes dolgokat anélkül, hogy maga egy kézmozdulattal is többet tenne a megjavításukért, vagy helyreállításukért? Aki a közegében könyörtelen zsarnoknak bizonyul? Akitől simogatást, jó szót nem remélhet a mellette élő-álló, hanem csak kiigazítást, foghegyről odaszólást, cinikus megjegyzéseket? Aztán mégis elérzékenyülve és másoknál gyakrabban törölgeti könnyeit a tévé előtt. Akiről az idegen azt mondaná, milyen jó, kedves ember! Ábrázata derűs, szája mosolygós, bár mikor kitátja és hozzászól a dolgokhoz véleménye kerek-perec, ellentmondást nem tűrő, mindig átcsap a maga igazát hevesen hangoztató hanghordozásba, amitől az őt hallgató aggódni kezd, nehogy felmenjen a vérnyomása és megüsse a guta. Ez alkalommal tényleg. Mert sokszor megkörnyékezi. Heves indulatában, a maga igazát bizonygatásban olyan magasan rezegnek a hanghullámok a szobában, tereken, hogy félő, kirobban belőle és hanghasadással szétveri a fejet, amiből árad. Van, hogy nyüszítésbe csap át a sértettsége, amitől a vele beszélgetni igyekvőnek alábbhagy kedve a purparlét folytatni. Az ilyennel jobb nem vitatkozni. Aki nem tűr ellenvetést, aki nem hagy szó nélkül egyetlen véleményt, akinek mindenről megvan és ki is jelenti a maga határozott álláspontját, aki nem enged a huszonnyolcból, azzal nem szívesen cserél eszmét az ember. Mert ez két akarat összecsengésén-simulásán múlik, ez pedig elmarad. Erre szokták mondani, hogy ha nem hajlik, hát majd törik. És itt a hajlás a jóra való engedékenységet jelenti, a törés pedig az infarktust, vagy agyvérzést. Hogy mi lenne a hatásos gyógymódja, senki nem tudja. De ilyen emberek szavai gyújtják meg a tüzet, indítják el a háborút, okoznak világégést. Talán ezért is élik magányosan az életüket. Az emberek ösztönösen érzik, jobb elkerülni. Mert azt a minimális békességet azért mindenki szereti. Még a háború bekövetkezte előtt is, jobb a békesség vizein evezni, ameddig lehet.
No de mindenkinek kerül púp a hátára, és valaki csak kifogja az ilyet is. Bevásárol, ahogy mondani szokták. És csak otthon, amikor kibontja a csomagot veszi észre, hogy bombát vett, nem csoki golyót. De már nem váltja neki vissza senki. Örülnek, hogy megszabadultak tőle. Aki pedig megvette, hát ügyeljen rá, fel ne robbanjon.
Vajon hány házi terrorista él közöttünk?

2017-08-25