Farkas József György: Fabriczy Kováts Mihály – Washington, Charleston

A washingtoni magyar nagykövetség kertjében 2003 októberében emlékművet állítottak a charlestoni (Dél-Karolina) csatában az amerikai függetlenségért életét áldozott Fabriczy Kováts Mihály (1724–1779) huszár ezredesnek. A főtiszt hírét-nevét a charlestoni katonai iskola gyakorlóterén emléktábla is őrzi.

A karcagi születésű Fabriczy Kováts Mihály huszárként harcolt az osztrák örökösödési háborúban és a hétéves háborúban. 1777 novemberében érkezett Amerikába. George Washington (akkor még) tábornok javaslatára a Kongresszus őt nevezte ki az első amerikai Pułaski Légió „parancsnokló ezredesévé”. Kováts készítette el az amerikai lovasság szabályzatát.

Előbb New Jersey észak-nyugati részén harcolt az angolok és az általuk felheccelt indiánok ellen, majd Dél-Karolinába vezényelték, ott Charleston ostrománál esett el. 1955-ben az Egyesült Államok szenátusa május 11-ét Kováts Mihály-emléknappá nyilvánította.

1978-ban, a korona visszaadásakor Budapesten Cyrus Vance amerikai külügyminiszter beszédében hangsúlyosan említette az ezredest, aki – úgymond – a magyar népet képviselte a függetlenségi háborúban.


A washingtoni szobor a híres katonát halálos sebesülése pillanatában, kezében az amerikai zászlóval ábrázolja, a térplasztikát Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Paul Wolfowitz amerikai védelmiminiszter-helyettes leplezte le.
Simonyi András akkori magyar nagykövet köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a több évtizedes szoborállítási terv megvalósításához, név szerint említve mások között elődjét, Jeszenszky Gézát. Takács Pál szobrászművész alkotását amerikai magyarok adományaiból Magyarországon öntötték bronzba, kiszállításához a honvédelmi tárca nyújtott segítséget.

Forrás: Magyar emlékek – a nagyvilágban

2017. augusztus 30.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights