Huszonhat

A délelőtt boldog várakozással telt el. Nyugtalan pihenés után, este fél hét felé elment az almáért. Becsengetett, Eszter nyitott ajtót. Ráemelte zöld szemét Róbertre. – Szervusz – mondta közömbösen -, vesd le a kabátodat… – Testhez álló pulóvert viselt, mint fiatalabb korában Olga is. Róbert már bújt is ki a kabátjából. – József? – kérdezte köszönés helyett. – Minden pillanatban jöhet… – folytatta ugyanúgy Eszter, és megfordult, hogy előre menjen. Róbert átfogta a derekát, és magához szorította. Eszter hagyta, de nem fordult vissza. Róbert így is látta, hogy az ajka szétnyílt. Ez egy pillanatig tartott. Amikor Róbert keze a melléhez közeledett, Eszter kibontakozott az öleléséből, és bement a szobába. Kint kulcscsomó zördült, József verni kezdte a havat a lábáról. Eszter a bárszekrényke előtt állott, kezével már a poharak között. Róbert mögéje lépett, forrón megcsókolta a nyakát, azután gyorsan beült egy fotelbe. Eszter majdnem elejtett egy poharat, de semmit sem szólt. Szemben Róberttel a tévé világított, a nagyfőnök születésnapját ünnepelték a Központi Bizottságban. Eszter még mindig a poharakkal és az itallal bíbelődött, és meg sem fordult, amikor József belépett. Róbert csak lehúzta a pohár pálinkáját, és már mondta is, hogy mennie kell. – Elkísérhetlek? – kérdezte József, és a telefonkészülékre mutatott, ami azt jelentette, hogy nem akar a lakásban beszélni. – Alig jöttél haza – mondta Eszter. – Bemehettek a fiúk szobájába, ott nyugodtan beszélgethettek, és cigarettázhattok is, én meghallgatom a tévét…

Huszonhét

Egész délelőtt József kutyatekintetét látta maga előtt. Az utóbbi időben egy kicsit unta a beszámolóit, hiszen mind tudták, hogy többé-kevésbé megfigyelés alatt állnak (a pártkáderek is). Azzal már régen leszámolt, hogy egyszer őt is kézbe veszi a szeku. Újabban olyan hírek jártak, hogy a nagyfőnöki új politika értelmében „diszkrétebben” kell bánni az értelmiséggel (a magyar nemzetiségű káderekkel is). József most könnyes szemmel mesélte, hogy az őrnagy váratlanul nagyon legorombította, meg is fenyegette. Arccal a fal felé állította, amikor be akart nyúlni a fiókjaiba, vagy egy pillanatra ki kellett lépnie a szobájából (egyszer egy angol teásdobozzal jött vissza, simán letette az asztalára). Ez az őrnagy nemrég kezdett szerepelni, a kiejtése alapján magyar is lehetett. Az ezredes régebben meg-megdicsérte a békepap-nagybátyját, az őrnagy most kétségbe vonta a jóhiszeműségét, és azzal gyanúsítja, hogy titkos kanonok, amiről ő – József – semmit sem tud. Jelentést kell írnia róla. – Hát írjál – mondta Róbert -, úgyis mindent tudnak rólunk. Ne hazudj, kezdj mindent előlről… – Ha nem lenne az a két gyerek a kaszárnyában – motyogta József. – Éppen azért, hagyd a fenébe… Ne idegesítsd Esztert is fölöslegesen. – És közben – életében először – azon törte a fejét, hogy Eszter miért ment férjhez egy ilyen alacsony, görbe hátú, jelentéktelen arcú férfihez, akinek még az eszét sem dicsérik (bár sokat dolgozik, annyi bizonyos). Tovább hallgatta, kissé szórakozottan, azután váratlanul csaknem boldoggá tette a gondolat, hogy Eszter valószínűleg csak butaságból esett teherbe Józseftől, de soha semmit sem érzett, amikor ölelte. Megtudta még, hogy Mányoki áru formájában kap „cikkdíjat” a szekutól az irodalmi jelentéseiért. Róbert végül hátba vágta Józsefet, kezet csókolt Eszternek, de nagyon idegesen távozott. József az ajtóban nyomta kezébe az almát.

Huszonnyolc

Annyit cigarettáztak Józseffel, hogy még reggel is keserű volt a szája tőle. Az első cigarettánál olvasni kezdte a lapot. Hátul valahol volt egy hír arról, hogy az idősebb nők hirtelen kiszőkülése világjelenség, mert megállapították, hogy a férfiak hetven-nyolcvan százaléka a szőke nőket szereti. „Lehet” – gondolta akaratlan mosollyal. Azután meghökkent: egy ilyen frivol tudósítás a születésnapi hangulatban… Valaki majd jelenti, és jaj lesz a főszerkesztőnek… Az ő baja! Abbahagyta az olvasást, mert két kollégával azonnal indulnia kellett Horgosra, terepadatokért. Átszólt Olgának, hogy késni fog. „Hátha szerezhetsz egy kis szalonnát!”. (Szerzett is). Az idő tiszta volt, de egy kicsit fázott a kocsiban. Este várt valami jelt. Amikor megcsörrent a telefon, felkapta a kagylót. – Halló – mondta csaknem jókedvűen Eszter -, kérdezd meg Olgától, hogy vegyek-e aszalt szilvát?… Vagy téged csak az alma érdekel? – tette hozzá erőltetett nevetéssel.

(Folytatjuk)