Két vers egy témára – Albert-Lőrincz Márton és Hadnagy József
Albert-Lőrincz Márton: (A vendég, aki búcsúzkodik)
Az, ki búcsúzik, nem gondol
háború-komédiára,
a húslevest nem tolja odébb az asztalon,
elfogyasztja,
étvágya volna,
köszönő szavakat mond,
bár nehezen szólja.
Holnap fel kell kattintania a
fürdőszobában a villanyt,
fogat mos, lefekvés előtt
pizsamát ölt magára,
elolvassa vagy meghallgatja a nap híreit,
holnap is virrad,
munkába megy majd
(vagy nyugdíjba épp).
Aki búcsúzik, sok erőre van szüksége,
ivásra, evésre, atomrészecskékre, elemekre,
és égésre, erőre, szívre,
hogy legyen kitartása,
akár egy háromezer köbcentis benzinmotornak,
amely a hegy felé veszi útját.
Integet majd a tetőre érve a rokonoknak,
a barátoknak, a köszönő viszonyban
sem levő szomszédoknak,
nem megy el végleg.
Jövőre ismét jövök,
s maradok vendégnek.
Hadnagy József : Két vendég, egy fedél alatt
*
Vendéged voltam fél életen át,
összetörtem konyhád sok poharát,
csoda, hogy még mindig vendég vagyok,
már későre jár, most már maradok…
Fél életen át vendégem voltál,
nem verted szét a szobám, a konyhám,
nem mondtam, későre jár, vagy maradj,
most már a sírig a vendégem vagy…
*
Most már a sírig a vendégem vagy:
nem mondtam, későre jár, vagy maradj,
nem verted szét a szobám, a konyhám,
fél életen át vendégem voltál…
Már későre jár, most már maradok,
csoda, hogy még mindig vendég vagyok,
összetörtem konyhád sok poharát:
vendéged voltam fél életen át…
Pusztai Péter rajza
2017. szeptember 9. 08:10
Nagyon kifejező!!!