Most nem olyan művészetre van szükség, amely nyugtalanít, hanem olyanra, amely vigasztal! – jelentette ki egy rendőrtiszt, egy közeli ország fővárosában. A megállapítás rendkívül hasznos, mert a szakértők már Arisztotelész óta hiába vitatkoznak azon, hogy mi a művészet célja és most végre közigazgatási úton „nyert megállapítást”, hogy a művészet célja a vigasz. Ez a bűnügyi tisztviselő a maga hivatalos munkáján keresztül sokat láthat az életből és ő tudhatja a legjobban, hogy az emberek valóban vigasztalásra szorulnak. Nem csoda tehát, hogy útbaigazítással szolgál a művészeknek, bár viszontszolgálatra nem igen számíthat, mert művészek aránylag igen ritkán nyilatkoznak a rendőrség céljairól és arról, hogy mi a betörő-fogás legjobb módszere. Egyébként nálunk is elég gyakran hallani most a legkülönbözőbb foglalkozású emberektől, még irodalomtanároktól és kritikusoktól is olyan véleményeket, hogy a művészet rendeltetése tulajdonképpen a vigasztalás. Hagyjuk most figyelmen kívül azt, hogy ez az elv a művészetet az alkohollal, a box- és futballmeccsekkel és egyéb vigasztaló és kábítószerekkel helyezi egy szintre – hagyjuk ezt figyelmen kívül és fogadjuk el, hogy a művészet feladata valóban az, hogy az embereket megvigasztalja.(…)
Vigasztalóan hat az a mű, amely megmutatja a világ millió igazi arcát. Megvigasztal az a művész, aki megmutatja, hogy az élet nem olyan szép, édes, egyszerű és olcsó, mint nyáron egy tízfilléres fagylalttölcsér és télen egy happy-endes operett. Megvigasztal az a művész, aki megmutatja, hogy az élet bonyolult, nehéz és gazdag, kínokban, válságokban, fájdalmakban és harcokban gazdag. Megvigasztal az a művész, aki elégedetlen, aki azt hirdeti, hogy tenni kell valamit (és ezzel már tett is valamit). Megvigasztal az elégedetlenség, mert elégedetlenség nélkül nincs tett, tett nélkül nincs fejlődés, fejlődés nélkül nincs kultúra és kultúra nélkül nincs művészet. Faust a „logosz”-t végső fokon „tett”-nek fordította. Talán még egy lépéssel tovább lehetne menni, mondván: „Kezdetben volt az elégedetlenség.” Mert elégedetlenség nélkül nincs tett és a tett a legnagyobb vigasztalás. (Az idő rabságában. 1935. szeptember 12.)

Folytatjuk