Lőrinczi László: “Csak a szerelem sújtson…” (10)
Harminchat
A gyerekek csak délben utaztak vissza, a hétfői órákat elamerikázták (de sok mindent vettek a kollégáknak is). Délután üres volt a ház Kisjuci nélkül. Róbert rettenetes kínban volt: „Ma estére mit találjak ki?”. Idegességében csaknem goromba volt Olgához. Végül némaságba burkolózott, és leült a tévé elé. „Ez így nem megy! Most már biztos, hogy csak szórakozik velem!” Közben kívánta Esztert, és folyton hallotta a suttogó hangját. Olga is némán jött-ment. Egyszer megállott mellette és békülékenyen hátba ütötte. Róbert felnyúlt, és megfogta a mellét a kezeslábasában. – Mikor lehet már óvszer nélkül? – kérdezte torz vigyorral. – Unom! – Olga felnevetett és szó nélkül kiment a konyhába. Onnan kiáltott vissza: – Csak rajta, már lehet! – Róbert felállott, Olga már jött is feléje. – Akarsz keringőzni? – kérdezte Róbert. A tettetett keringőzés régen a bevezetőjük volt a szerelemhez. Jó későre vacsoráztak, Róbert több pohárkával megivott a Juciék pálinkájából. Olga egy szót sem szólt.
Harminchét
Róbert úgy aludt (a pálinkától is), mint a bunda. Amikor felébredt, már-már odanyúlt volna az Olga melléhez, de azután meggondolta magát, nehogy a felesége gyanúsnak találja friss keletű mohóságát. Nyújtózkodott. Hej, ha Eszter lenne itt mellette! S ha a szemébe nézne! („Igen, a tekintetétől megőrülök!”). De volt már egyszer egy pillanat, amikor Eszter tekintete felébresztette benne a vágyat: hogy most, azonnal… Igen, lehet annak két éve is, egy kiránduláson, a Kékeskő alatt, a patak partján. Pisztrángra halásztak, beszélgetni tilos volt. Csak nézegettek egymásra, akkor tűnt fel neki a szeme! És volt egy olyan futó érzése is, hogy először látja Esztert. József csak járt-kelt a hátuk mögött, nem halászott, mert a víz csillogása bántotta a szemét. Egyszer odalépett Eszterhez, és hátulról átfogta a derekát. „Szerettem volna felpofozni!”. Ezt most vallotta be magának, kávézás közben. (Pótkávét ittak, takarékosságból). „Érdekes, hogy aztán semmi…” Várta a délelőttöt, hogy valami hírt hozzon Eszterről.
Harmincnyolc
Ismét a kétségei. Ha Eszter azt mondaná, hogy elég volt a játékból, ne feszítsük tovább a húrt, ő ebbe beletörődne? Nem! Szereti ezt a kiszőkített, hosszú lábú asszonyt, szerelmes az egész lényébe! De ismeri-e eléggé? Igen, kiérzett belőle mindent, ami neki egy asszonytól kell, nem egy süldő leánykától… „Beszélnem kell vele, tudja meg, hogy örök életemre…”, de itt abbahagyta, gondolkozott. Igen, hogy maga mellett érezze, éjjel-nappal! Ezt meg lehetne csinálni, azaz ugyan, mit is beszélek, hülyeség… „Csak egyvalami biztos: hogy nem szeretnék egy rövid lejáratú dolgot… és hazudozás nélkül.” (Ebbe a gondolatba valósággal beleizzadt az asztala mellett). Hirtelen eszébe jutott egy megfogalmazás, amit az Eszter fülébe súghatna: „Úgy kellesz nekem, mint a mindennapi kenyér!” Kissé felderült, és várt, várt…
De hiába, Eszter hallgatott, eltűnt, most már csak a színházi parfümje kísértette Róbertet.
Harminckilenc
– Akár nőkről, akár férfiakról van szó, a menopauzának egyetlen orvossága a szerelem! – bölcsködött a Metropol bárpultja előtt Petrás, az öregedő, de még feltűnően jóvágású baritonista. (Főleg operettekben használták). – Nézzétek az amerikaiakat… Rendszeresen cserélgetik a feleségüket vagy a férjüket, vagy csak egyszerűen összefeküsznek egymással, s ez valamennyiüknek jó… – Petrás a harmadik feleségnél tartott, és köztudomású volt, hogy az első kettő a titkos kártyázásai miatt hagyta faképnél. (Inni keveset ivott). A legszerelmesebb asszony sem bírta sokáig, hogy néha egy falat kenyér sem volt a házban, csak néhány üveg falusi pálinka, amelyeket vidéki kiszállásokon nyert (pénz helyett). A mostani, a harmadik feleség, orvosnő volt, akinek kellett ez a mindenképpen reprezentatív férj, s egyelőre nem haragudott, ha Petrás előadás után el-eltűnt néhány órára, amikor ő szolgálatot tartott.
Róbert drága konyakot ivott a fővárosi inspektorral. – Ce spune? Ce spune? – érdeklődött ez, amikor Petrás befejezte. Róbert lefordította a szavait, az inspektor pedig helyeslőleg bólogatott. Az ital jót tett Róbertnek, felszabadultan mosolygott s nem bánta, hogy Petrás tekintete őt is a menopauzások közé sorolta.
(Folytatjuk)
Előzmények: 1. rész 2. rész 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész
Pusztai Péter rajza