JAPÁN
2017-08-30

Igencsak átéreztem a tegnapi tévéhíradóban megszólaló japán nő gonját: azt, hogy rettenetes emlékeket ébreszt a Japán fölött elszálló észak-koreai rakéta, továbbá, hogy fogama sem volt, hogyan tegyen eleget a hatóságok felszólításának, mármint hogy atombiztos bunkerbe meneküljön. Hol van az? (Hova legyen el, ha robban…)
Az egyre sűrubb észak-koreai próbálkozások ellenére, mármint hogy oly mértékben tökéletesítsék atomfegyverük, rakétáik, hogy azzal az amerikai partokat is fenyegetni tudják, Japánt teljesen felkészületlenül érte a támadás. A tegnapi rakéta elhaladt Japán felett, úgy zuhant bele a tengerbe. A japánok nem lőtték le a rakétát, állítólag arra számítva, hogy az… elhalad Japán felett és a tengerbe zuhan. És ha nem haladt volna el, és Japán földre zuhan? – kérdem.
Az amerikaiak nyugodtan viselkedtek, szemben Trump elnök legutóbbi kirohanásával… Egyrészt szakemberek megállapították, hogy középhatósugarú rakétáról van szó, ami sem az Egyesült Államok nyugati partvidékét, sem Guamot nem veszélyezteti (az ottani amerikai támaszpontot), másrészt biztosították Japánt meg a világot, hogy ők megvédik a szigetországot. Nekem úgy tűnik, hogy arra számítanak, hogy Kína fog erőteljesebben beavatkozni – az igazság az, hogy a legutóbbi szankciók megszavazása után Kína semmilyen módon nem léptette életbe azokat: nem szüntette meg a szén importját, sem az Észak-Korea számára oly fontos kőlaj exportját.
Összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát, mely megint bebizonyította, hogy ”sóhivatal”, elítélték Észak-Koreát, egyéb nem történt.
Az igazság az, hog másra számítottam. Arra, hogy a japánok visszalőnek, hogy Kína azonnali hatállyal életbe lépteti a szankciókat. Mindezekből semmi nem történt. Persze értem én: senki sem akar háborút, senki sem hajlandó az első lépést megtenni. Viszont egy őrült vezető ezt buzdításnak veszi.

ÉHSÉGLÁZADÁS
2017-08-30 Folytatás

Ezek után nem remélhetek mást, minthogy belülről döntik meg Kim Dzsong Un meg a tábornokok hatalmát. Nem felejthetem Románia példáját. Az a nép, amelyik alázatosan elviselte évekig, hogy kiszipolyozzák, hogy morálisan a földbe teperjék (gúnyosan mondtuk, hogy a puliszka nem robban), az néhány nap alatt végzett a diktátorral. Attól a pillanattól, hogy a téren kifütyölték a ”hőn szeretettet”, felgyorsultak az események, s röviddel azután elkékült tetemét már el is hantolták. Szerintem a kínai embargó előidézne egy ilyen éhséglázadást. Eugenia S. Lee több Koreáról szóló jegyzetében utal arra, hogy a hatalom már nem képes ellátni sem anyagiakkal sem ideológiával a vidéket, mindössze a lakosság állítólag tíz százalékát kitevő főváros anyagi jólétére figyel. De hát nem robbanhat ki lázadás vidéken?