Állatvédők aggódnak amiatt, hogy a baromfitelepeken nevelt tyúkok stresszesek. Ami nekünk sem jó, mert az ilyen tyúk tojása árthat az egészségnek. A tyúkok idegállapota ugyan engem kevésbé stresszel, az egészségem viszont már nem hagyhat hidegen – különben magam hűlnék ki idő előtt –, hát utánanéztem a dolognak. Hála az internetnek, találtam is egy leírást az ország egyik legnagyobb baromfifarmjáról. Így megtudhattam, mennyi stresszhelyzet leselkedik szegény tyúkanyókra.

Például állandóan huszonkét fokot biztosítanak számukra. Ehhez annyira hozzászoknak, hogy a legkisebb hőmérséklet-csökkenésbe is belebetegednének. Nem úgy, mint én, aki távfűtéses lakásában röhögve viseli el a kinti mínusz 15 fokban a benti plusz 15-öt. Harminc fok különbség a javamra – ez azért nem semmi.

Tyúkanyóék vízszűrön át kapják a vizet, amit én csak úgy „natúrban” iszom a csapból, nitrátnyomostól, mindenestől. Amilyen kényesgyomrúak, nyilván hogy egy-kettőre felfordulnának, ha elromlana a szűrőrendszer és arra kényszerülnének, hogy „egyivásúak” legyenek velem, persze, hogy elkapja őket a stressz, már a gondolattól is.

Aztán nekik légkondijuk, pormentesített, csírátlanított levegőjük van, nyilván tropára is ment ettől az immunrendszerünk, egy parányi vírus valóságos mészárlást rendezne közöttük – már hogyne lennének idegesek? Bezzeg én reggelenként derűs nyugalommal tárom ki az ablakot, és szívom mélyen tüdőre a kipufogógázzal, benzingőzzel, füsttel, korommal teli levegőt, és még csak nem is köhögök tőle. Maximum a feleségem ideges, hogy megint törölheti a lakásban pillanatok alatt mindenen makacsul megtapadó undok, zsíros port.

Baromfiék előtt éjjel-nappal ott van a finom kaja, még dicséretet is kapnak, ha sokat esznek, így állandóan retteghetnek a túlsúlyosságtól; nekem meg a mai élelmiszerárak mellett nincs miért idegeskednem, otthon a mélyhűtőbe dugják el a szalonnát, hogy akkor se tudjak enni belőle, ha netán megtalálom, a frász még fél az elhízástól!

Az igaz, hogy kissé zsúfoltan vannak, no de panellakásban lakni sem leányálom, és nekik legalább saját tojófészkük, pihenőlécük van, míg az én szobámat valósággal átjáróháznak használja a családom, főleg mániákus keresztrejtvényfejtő nejem, aki olyan kérdésekkel tör rám, hogy mi az: négy lába van, ülnek rajta, négy betűből áll és zék-kel végződik.

Megértem hát a tyúkstressz miatt aggódó állatvédőket, és már csak annyit szeretnék, ha egyszer valamiféle embervédők is felbukkannának, akik beprotezsálnának engem is egy tyúkfarmra. Ígérem, stresszmentesen tojnék.

Mindenre.