A koreaiak nagyon szeretnek inni, hiszen az életük roppant gyors, nagyon sok a stressz és manapság nehéz a pénzkereset is, a közel tíz évig tartó konzervatív párti hatalom rengeteg kárt okozott a hétköznapi embereknek, míg maga az ország és az állam egyre erősebb és gazdagabb lett. Kevesebb a létbiztonság, nagyobb a teher az embereken, amit az új szociálliberális kormányzat igyekszik enyhíteni és nagyon jól is csinálja, de amíg ennek komolyan érezhető hatása lesz, évek telnek el.
Alkoholfogyasztás tekintetében nincsenek nemi egyenlőtlenségek, bárkinek joga van alaposan berúgni, vagy akár naponta inni otthon, ez utóbbi inkább a nőkre jellemző, nem szólja meg ott õket senki.

Valamilyen rejtélyes oknál fogva viszont meglepően kevés az alkoholista. Felmerül bennem a gyanú néhány barátunk esetében, hogy az addikció már kialakult náluk, de olyat még nemigen láttam, hogy valaki alkoholba ölte volna a pénzét és emiatt a családja kárt szenvedett volna anyagilag. Az erkölcsi károkozás szintén ismeretlen, hiszen naponta inni se nem szégyen, se nem elítélendő dolog, egyfajta terápiának tekintik a stressz ellen és sokkal szívesebben isznak, mintsem vesznek be például antidepresszánst. A gyógyszerszedés és a tartós betegség itt amúgy is a gyengeség jelének számított mindig, pszichiáterhez járni nem szokás, ha valaki mégis rákényszerül, az hétpecsétes titok. A feleségek nagyon profik a másnaposság kezelésében és nincs bennük neheztelés férjük iránt, fordítva is ugyanez a helyzet. Néhány ezer wonért már szuper másnaposság elleni szereket lehet kapni gyakorlatilag mindenhol, legyen az közért, benzinkút, bármi.

A legnépszerűbb alkohol a szodzsu. 16% alkoholtartalmú, véleményem szerint pocsék ital, aminek nincs igazán íze, leginkább a felvizezett ginre hajaz. Fél literes üvegekben lehet kapni, egy üveg bolti ára ezer won, az nem egész egy euró. Eredetileg a szodzsu édesburgonyából készült és 40 fokos volt, évekig érlelték, minőségi pálinka volt, magam is kóstoltam az eredetit, még ma is lehet kapni, de hvajo néven fut és igen drága szórakozás, ellenben valóban nagyon ízletes.
A mostani szodzsu gyárban készül, szintetikus valami azt gondolom, pár évvel ezelőttig 20 fokos volt, aztán 18 lett és most 16. Minden egyes alkalommal arra hivatkozott a kormányzat, mert a szodzsu az kormányzati kérdés errefelé, hogy azért csökkentik az ital alkoholtartalmát, hogy a koreai hölgyek és urak kevesebbet igyanak. No most ők viszont nem szerettek volna egy kicsit sem kevésbé berúgni, mint eddig, úgyhogy az alkoholtartalom csökkentésének az lett az eredménye, hogy több szodzsut adnak el, mint eddig bármikor.

A farmerek hagyományos itala a makkoli. Rizsből készül, sűrű, sárgásfehér ital, némelyik igazán finom, az alkoholtartalma 5-6 fok. Makkolit bizonyos ételek mellé szokás fogyasztani, illetve a mezőgazdaságban dolgozók és az idősek isszák nagy előszeretettel mert a magas szárazanyagtartalma miatt jól lehet tőle lakni és az a 6 százalék igazán nem sok.
A hagyományos makkoli érzetre olyan, mint a bársony, egy kicsit sem karcos, rendkívül finom és laktató, sokat nem is lehet belőle inni.

Persze készül itt még ezer és egy féle alkoholtartalmú ital, amelyekbe alkoholban oldódó hatóanyag tartalmú gyógynövényeket raknak, hosszú évekig érlelik őket fogyasztás előtt.
Van aztán a koreai sör, nagyon rossz de legalább hideg és kísérleteznek borkészítéssel is, egyenlőre nem jelentős eredménnyel.
Az import alkoholok piaca épp olyan, mint bárhol máshol a világon a Guiness-től a Jamson whisky- ig terjed, gyakorlatilag minden kapható, magyar pálinka is.

A koreaiak alkoholfogyasztási etikettje egész érdekes. Maguknak nem töltenek, a felszolgáló sem tölt, egymást itatják, kor és társadalmi pozíció szerinti sorrendben, amelynek korábbi szigorúsága mára már alig érezhető, de még mindig nagy udvariatlanság az ivópartner üres poharát úgy hagyni, a kapott italt és tulajdonképpen bármit ebben az országban, két kézzel illik elvenni, ha az aki adja idősebb vagy nálunk tiszteletteljesebb pozíciót foglal el.

Másrészt a koreaiak, persze általánosítva, ami azért soha nem pontos, nagyon költséghatékonyak ivásban. Jelentős részük nem rendelkezik alkohol bontó enzimekkel, így aztán képesek valószínűtlenül kevés mennyiségű alkoholtól is egészen tisztességesen berúgni. Olyankor társaik taxit hívnak, előre kifizetik azt, bemondják a címet, a taxis pedig leszállítja a megfáradt irodistát az asszonynak, aki lefekteti és másnap ápolgatja hites urát, ha épp nem hétköznap van, mert akkor jönnek a gyorsan megiható és mindenhol kapható orvosságok, amelyek kitartanak estig, amikor is gyakran rátöltenek az előző napira, mondván, sok a stressz.

Mint majd minden férfinak a világon, már, már hihetetlen katonatörténeteik vannak amit nagy előszeretettel mesélnek el kétszázharmincadjára is egymásnak, és persze hangsúlyozzák, hogy fiatal korukban a jelenlegi mennyiség több százszorosát itták meg és még akkor sem rúgtak be. Ezt a két dolgot gyakorlatilag a világ összes felesége utálja hallgatni, vélhetőleg itt azért isznak nemekre bontva és nem párban. Hogy a nők ilyen alkalmakkor vajon mit mesélnek egymásnak, azt nem tudom, mert még nem vettem részt női ivászaton és egészen őszintén nem is szeretnék, valami visszatart attól, hogy olyat halljak, ami okán megroppanna az irántuk érzett tiszteletem, hiszen itt egy háziasszony hihetetlenül sokat dolgozik, az európai sztenderd sokszorosát, nem kevesebbet, mint a férje a munkahelyen, csak épp mást.

Az én családomban az alkoholfogyasztás koreai és bármilyen mértékkel mérve meglehetősen szerény. A férjem az enzimtelenek széles táborába tartozik és családcentrikus ember, nem gyakran fordul elő, hogy berúg, ha mégis, azt többnyire együtt szoktuk elkövetni, annak meg megvan a maga sármja. A gyerekek is alkalmi ivók, egyedül anyám nem iszik, de ő egyrészt nem koreai, másrészt a testvére alkoholista volt és kiskorában késsel megkergette, aminek következtében ő évekig bepisilt és soha egy kortyot sem iszik azóta sem.

Nagy üzlet errefelé a bérsofőr szolgálat, ittasan nem szoktak vezetni, hiszen a bérsofőr perceken belül megérkezik, és a szolgáltatás olcsó.

A családon belüli erőszak itt nem mutat szoros összefüggést az alkoholfogyasztással, aki olyan, az józanul is az. Ilyen esetben a közösség összezár, értesítik a rendőrséget, a szociális szolgálatokat, a bántalmazó komoly szankcióknak néz elébe, a bántalmazottat a közösség gondozásába veszi. A koreai társadalom egyik óriási erénye az „egy család vagyunk” mentalitásban rejlő hatalmas erő.

(Szerző következő írását pénteken olvashatják)

Eugenia Lee Budapesten született, Koreában és a német-holland határon él felváltva. Iparművészetet, buddhista filozófiát és pszichológiát tanult. Szerkesztő: Gergely Tamás

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ