1990-ben egy nap azt álmodtam, hogy a túlságosan sokszor lekért információk tapadókorongjai végül elvesztik rugalmasságukat, és úgy járnak, mint a ’67-es kolozsvári gyermekváros céllövöldéjében a szivattyús lövedék, amelynek használat előtt vízbe kellett mártani a „ventúzáját”(*), hogy valahogy, nagy nehezen, pár pillanatra megtapadjon az adatbázis függőleges, sima, mázozott kerámiáján, mely olyan, mint az öregek vizes alapú rosttollal használható, letörölhető üzenőtáblája.

Budapest, 2010. XII. 11.

(*) ventuză [ven’tuzə] <‘tapadókorong’> rom.