A tengervízből vídám emberek nyúlnak kényelmesen a part felé. De a parton túl újabb tenger kezdődik – és ennek már nem látni a partját. A tengervíz, melyből a jókedvű emberek a part felé nyúlnak, a hajó úszómedencéjében hullámzik.A partot ügyes és jóízlésű hajóácsok építették a fedélzet közepére. Uszoda a tenger közepén – ez első pillanatban pleonazmusnak látszik, de nem egészen az. Eltekintve kézzelfogható testi kellemességeitől, azt hiszem, mélyebb, öntudatlanabb szükségleteket is szolgál. A parttalan tenger láttára az emberben néha felébred a vágy valami szűkebb, valami körülhatároltabb iránt. A végtelent nem lehet sokáig elviselni. Partok kellenek, keretek, lemérhető távolságok, lezárt perspektívák. Az egész gyakran félelmetes – részletek kellenek, melyeket el lehet választani és külön-külön, kényelmesen felhasználni kisebb-nagyobb emberi céljainkra. A részletek számítanak csak, amióta Dionyzoszt széttépték a féltékeny titánok….
Tudjuk jól, a teljes szabadság, a teljes formátlanság: halál. De az üres forma, melynek kereteiből kiveszett a végtelenség-darab, rosszabb a halálnál. Szép, sima, erős márványpartok kellenek a tengeri hajó közepére épített uszodának; de értelmetlenekké válnak, ha elpárolog közöttük a tenger sós vize. A végtelen és a forma küzdelmének sohasem szabad eldőlnie, mert bármelyik fél győzelme katasztrófa. Éljenek az emberkéz formálta partok, melyek megvédenek a formátlan végtelentől – de éljen a szüntelen vágy is, mely a partok ellen lázad és a végtelent követeli! (Búcsú az értelemtől, 1937. július 20., hajón)

Folytatjuk