Péter Pál nem volt csodagyerek, mindenhez értett egy kicsit, mindennel foglalkozott, mindennel játszott, amíg kisgyerek volt. Aztán felnőtt. Még elemista korában elküldték szülei a tengerpartra nyári táborba, ahol egy olyan csoportba került, ahol mindenki román volt, a tengerparton tehát csak az ország nyelvén beszéltek. Egyedül Emma néni, a szakács volt magyar. Két hét alatt úgy megtanult románul, hogy amikor visszajött, a suliban a román tanár csak a legfelsőbb fokon beszélt nyelvtudásáról és a legmagasabb jeggyel díjazta. A családi pályaválasztási tanácskozáson édesanyja összegezett: kézügyességed nincs, hangod van, de énekes nem leszel, táncolni is jól tudsz, de parkett-, vagy csak táncos soha nem lesz belőled, marad hát  a nyelvtanulás. Péter Pál ennek nem örvendett, mert amíg a haverei mentek fürödni, a grundon játszani, focizni, udvarolni, ő egy szatyorba gyömöszölt könyvekkel és füzetekkel járt Dobai nénihez, a volt cirkuszista asszisztenséhez, angolt tanulni. Az elején többet tudott meg a cirkusz világáról, mint az angol kultúráról és nyelvről, de hatodik osztályos korára folyékonyan beszélte a világnyelvet. Később az írás is befészkelte magát az életébe. Ekkor egy író, későbbi mentora, azt mondta neki: te nagy magyar akarsz lenni, mert városra került székely vagy. Egy dolgot jól jegyezz meg: csak úgy tudsz nagy magyar lenni, ha az ország nyelvét tökéletesen beszéled! Eképp cselekedett. Megtanulta a románt, uralta az angolt. Filológiára ment. Tanárként végzett. Tanította a nebulókat. Ment minden, mint a 21, de ő 22-őt akart.  Tolmácsvizsgát hirdettek meg a fővárosi Amerikai könyvtárban. A hallgatóságban elit emberek, politikusok és milliomosok ültek. Mind románok. Péter Pál eldöntötte, bebizonyítja, mint magyar megmutatja, hogyan kell tolmácsolni.
Az amerikai meghívott elkezdte a szövegét, úgy figyelt, mint még soha életében, a profi tolmács ott állt mellette, ha van valami gond vegye át a tolmácsolást. Gond akadt is, már az első mondatnál. Péter Pál szépen fordított, de a hallgatóság boci volt az új kapunál. Ekkor a tolmács ledarálta a mondatot, és megbökte a vizsgázót: Tolmácsolj románra, magyarra fordítasz. Péter Pál rájött, kihagyott egy lépcsőt és  a mentora tanácsát is mellőzte, nem lesz igazi magyar tolmács, ha így folytatja, és tovább már mindent románra fordított. A hallgatóság döbbent meg a legjobban, ők úgy értékelték az egészet, hogy sorozat tolmácsolás folyik, az első egy valamilyen idegen nyelvre tolmácsol, és a második az övéké. De amikor az első tökéletes románnal, az övéké lett, kiakadtak.
A vizsgáztató bizottság is kiakadt és nem 10-sel, 9-essel értékelte teljesítményét. De a tolmácskönyv meglett. Péter Pál  zsebre vágta. A kilenc, az egy híján tíz, ha az egy híján a román nyelvtudása, ő soha nem lett volna, itt és most tolmács. Igazi nagy magyarnak érezte magát:  román-magyar-angol szimultán tolmács lett.